Lőrinczi L. Anna: Reménytelenül
Hajnal hordozza a mélázó csendet
vakító fényruhája lágyan lebben.
Film pereg, és én csak fekszem, míg
disszonáns ütemet ver egy szív.
Lelkem üresen tátogva sóhajt,
petyhüdt izmoktól elválni óhajt!
Rabszolga módra kapaszkodom;
sivár jövőmhöz ragaszkodom.
Távolban mély zengésű hang szól
- hallom - egy temető harangból.
Apró hullámokat fodroz a kép,
boldogan vágyom: oly végtelen kék!