Lőrinczi L. Anna: Búcsúzom

... majd egyszer mi is ott állunk a végén melletted
a végtelenbe futó, időtlen lebegésben,
de most még fájdalomtól megszakadt szívünk verdes
érted - elmentél és hiányzol a nevetéshez...

(drága sógornőm emlékére)