Nagy Vendel Szilveszteri hálaadó mise....
Szilveszteri hálaadó mise....
Történelmi visszatekintés.
NAGY VENDEL
hittünk ereje
1944- 1945 FORDULÓJÁN
A háborúnak még nincs vége, de a harcok már a nyugati határok közelében dúlnak, és az orosz csapatok megállíthatatlanul nyomulnak Berlin felé.
A felszabadult területek megszenvedték a háborút, de már kezd helyre állni a rend, és a béke, de a nyugalom még várat magára, s mindenki várja már ennek a borzalomnak a végét.
A szegényes Karácsonyon főleg annak örültek az emberek, hogy túlélték a borzalmakat, és hálával telve köszönték meg a templomban Istennek a megmenekülésüket.
Szilveszter estéjén, a hívők csoportokban, vagy párosan vonultak a szokásos év végi hálaadó szentmisére.
Már sötét volt az utcákon, de a templom ragyogott a villanyfényben, és a sok gyertya fényétől, s az ünneplőbe öltözött melegségre vágyó hívek lelke is repesett a boldogságtól.
A kisváros gyönyörű temploma csodálatos módon nem szenvedett nagyobb károkat a háborúban, s ez azért is örvendetes, mert Európa egyik, ha nem a legnagyobb egyhajós temploma, s igencsak kár lett volna érte. Csupán egy mesterlövész próbálta ki a torony keresztjén puskáját, és ügyességét, de ez is csak évek múltával derült ki egy tetőjavítás során. Jó lövés volt.
Akik az oldalajtókon mentek be, nem láthatták, a főbejárat előtt álló orosz katonai kocsit, amiből a szovjet városparancsnok szállt ki, s megindult a templomajtó felé.
Mozgásán látszott, hogy sebesült, bizonyára azért maradt le a harcoló csapatoktól, s rangjánál fogva tették meg városparancsnoknak. Szokás volt ez akkoriban.
Néhány géppisztolyos közkatona a bejárat előtt helyezkedett el, nem kis félelmet keltve a polgárokban, de senkihez nem szóltak, csak apró ferde szemeikkel figyelték a számukra szokatlan, kiszűrődő fényeket. és zajokat.
A Kapitány némi tétovázás után, egyedül, de határozott léptekkel bevonult a zsúfolásig megtelt, ragyogó, Isten Házába.
A mise már elkezdődött, gyönyörűen szólt az orgona, s a tömeg hangosan, önfeledten énekelte a hálaadó zsoltárokat.
A tiszt, sétált a padsorok között, lovagló pálcájával fényes csizmáját ütögette, s fejét forgatva figyelt, nézelődött.
Láthatóan tetszett neki a zene, a búsan búgó, később diadalmasan zengő orgona magasztos hangja.
Az asszonyok összébb húzódtak a padokban, a férfiak suttogva kérdezték egymástól: - Mit keres ez itt? - de mivel nem történt baj, megnyugodtak, hiszen Isten Háza mindenkié. Azért mégis kissé behúzódtak az oszlopok mögé.
Lassan beért a főhajó közepére, ahol a lépcsősor tetején a szószék magasodott, s felnézett, felemelte tekintetét a kupola felé.
A régi építészek tudat alatt, vagy igenis úgy tervezték a templomokat, hogy az emberek önkéntelenül felemeljék fejüket az Úr felé.
Amikor felért a plébános a szószékre, meglátták egymást, a pap, és a katona. Mind a ketten meglepődtek, s ebben a pillanatban elhallgatott az orgona is.
A tisztelendő atya elkezdte mondani a szentbeszédet, a hit erejéről, a háláról, és a reményteljes, békés évekről. Csak néha-néha remegett meg kezében a csatos imakönyv.
A hívek áhítattal hallgatták, de a kapitány nem értett semmit a beszédből, s ez zavarba hozta.
Lassan megfordult, az orgona sípjait nézte, majd a kántort kereste tekintetével. Ekkor hírtelen a csizmája szárára csapott, s pálcájával mérgesen leintette a prédikáló atyát.
Ő kérdőn nézve elhallgatott.
A Kapitány rekedtes, idegen hangján felkiáltott.
- Doszta propaganda!
-Davaj muzika!
S hírtelen felharsant a hálaének, a hit, a remény, a szeretet, és az összetartozás diadala, a zene által,mely kapcsolatot teremtett a hívők, és Isten között.
nagy vendel
2016. 12. 27.
Megjegyzés: Az írás nyomokban megtörtént eseményeket tartalmaz.
A szellemi terméket a fogyaszthatóság érdekében kissé cizelláltuk.
|
|