:
Ha az ember már
Hosszú napok óta
Az ablak előtt áll,
Unott-idegesen
Jobb időkre vár.
Lesi az ég alján
Feljön-e a szivárvány.
De csak esik az eső.
Özönvíz szerűen, ömlik mindenünnen,
Mintha örökre elakarná
Önteni a vad zápor
E cudar világot.
Közben dörög az ég,
Villámlott jóelébb.
Egészen magasról
A Földig cikázott.
Megvilágította a Cikádort.
Zeusz haragvón
Viharos villámokat rázott.
Akár ha össze akarná
Zúzni a világot.
Mindenünnen szürke
Árnyak bújnak felfelé,
A színeket kíváncsian
Csak a fény csalogathatja
Trónusa elé.
A nagy Univerzum is sötét,
Csak a mi földünk kék.
A talajon hideg a szél,
De a magasban sistereg a levegő.
Kopaszodó ágú fákon
Didereg az őszi levél,
Teste reszketőn remegő.
Fázós öregasszonyként.
A ráboruló köd,
Betakarón óvó kendő,
S csak vigasztalhatatlanul
Esik az eső.
2022. 11. 22.
(91 szó a szövegben) (110 olvasás)
