Az est
Kint már söthenyesedik az idő,
az est belebújik az éjszakába,
akár egy meleg medvebundába,
sötétségbe burkolódzva pihen,
fáradtan várja az álmos reggelt,
ki a korai fényes Nappal kel fel.
Álmait félálomba kergeti,
a hajnali álom Isteni,
majd felkel ágyából kissé megpihenni.
A tegnap már elmúlt,
történelemmé vált,
ma új napra ébredünk,
holnapra készülünk,
de az még nem a mienk.
Szemeim előtt cikázik az eső,
vakon sejtem, mint vad a vihart,
érzékszervem árnyalata kihalt,
farkasbőrbe bújt a bárány,
vagy báránybőrbe bújt a farkas?
Ez szinte egyre megy,
az ember beleremeg,
esetlenül fekszem,s kelek,
a dolgok már olyan időtlennek tünnek,
akár az őskövületek.
Merev testtel,érzékeny figyelemmel
járok a szekszárdi platánsoron,
költők nyomán visz az álom,
néha zizzen csak egy őszi falevél,
hanyatt dől, mikor hintázva Földet ér.
Érdeklődve figyelem a halkuló neszeket,
némelyek szándékosan kikerülnének,
lábam bizonytalanul gödörbe lép,
messziről suttog a szél, hát ez még él?
Kopott kabátomat az ősz ereje összehúzza,
gallérja fázósan felhajtva,
új verseim lapjait betakarva,
ballagok haza esti hajlékomra,
számban a város idei bor íze,
gesztenye fákról potyog a barna gesztenye,
zöld burkából kivetkezve,
udvarom kövén kopog a dió,
fája alatt pihenni jó,
a méla, vak költő ismét hazatért,
lombsöprü kotor millió levélen,
röghöz kapaszkodik amelyik fél,
közeli temető felől,lágy dallamot hoz, a kóborló szél.
2022. augusztus 28.
|
|