Magány
Magány
Csendes eső konokul monoton hull,
áztatja a koszos idő ablakát,
keserű könnyeiben lecsorgó múlt
- a szürke semmi - zizeg fátyolán át.
Csurranó, bús, keserű könnyűi közt
kéklő jelen, íztelen kristályvize.
Pillámon csillanó cseppnyi könny kitör,
tompa valóságom fényét szűri meg.
Itt ragadtam önmagamba bezárva,
megnémulva mély magányom tavában
nem látva még ébredésem hajnalát.
Szemerkélő szürke eső fátyola
- üres semmi homály - zizegve mossa,
csak mossa a koszos idő ablakát.
2013. február 10.
|
|