Az én időm

Fellebben a múlt fátyolszövedéke,
szürke ködén átsejlik létezésem.
A jelen teremtő pillanatfolyam,
zsíros talaj, talpam lágyan tapodja. 

A hőn áhított jövő küszöbére
reszkető szívvel lehet-e föllépnem?
Hozzám tapadt ősmozdulatlansággal
suhanok örök, fénylő léttavában.

Mit magam mögött hagyva túlhaladtam
megkövül mások tapasztalására,
majd ragyogva oldódik nemes részem
újra és újra az időtlenségben.

2013. szeptember 14.