Cím: Istenem!
Szerző: Fenyfa - Zámbó György
(12-04-2014 @ 07:45 pm)
:
Úgy szerettem volna csak üres sorokat -
ujjaimmal könnyedén - róni boldogan,
de ónos eső jött vad széllel az este.
Magányom fojtogat, zuhannék álomba
sorok közt nyüszítő démonok osonnak,
apró cafatokra szaggatják szívemet.
Ha nem lesz az életem kőverme talány,
s e tündérvilágban nem gyötör soha már
a kétely, hogy létemnek vége lesz egyszer,
ha majd értem jön, és elragad a halál
lehunyt pillám fölött elmúlás pora száll,
s nem szorítja gyilkos ölelése testem,
ha e csalfa világ kitaszít magából,
és levetem ezt az elkopott kabátot,
csoda vár odaát? …vagy talán vak sötét?
Súlytalan forgok a süppedő ágyon,
nincs fenn a Hold, nem jön szememre álom,
hűs párnám felissza napjaim sós könnyét.
Az nem lehet, hogy hiába bújtam lágy,
ringató karodba, tápláló öledbe anyám!
Pedig tudtad: egyszer majd úgyis elhagylak.
Az nem lehet, hogy hiába sírtad át
ágyamnál azt a sok lázálmos éjszakát.
Tán mégsem hiába gyötrődtél miattam!
S mikor botladozva indultam utamra
nem raktad saját terheid vállamra.
Vak voltam, nem láttam már vérző szívedet,
és nyíló tudatom még fel nem foghatta,
hogy Isten gerinced mily súllyal roppantja.
Nem akarok anyátlan lenni! …nincstelen…
Úgy szerettem volna csak üres sorokat -
ujjaimmal könnyedén - róni boldogan,
de ónos eső jött vad széllel ma este.
Tompul már tudatom, zuhanok álmomban,
zárt szemhéjam előtt démonok táncolnak,
fecnikre tépik szét lelkemet! Istenem…
2014. december 02.
(185 szó a szövegben) (223 olvasás) 
|
