Cím: Hétköznapi baleset...
Szerző: hegylako - Láng Sándor
(08-02-2012 @ 11:08 pm)
:
Régen a reggeleket szerette legjobban, korán ébredni és nézni a hajnali derengésben, ahogy alszik az asszony. Minden reggel rácsodálkozott szépségére, nőiességére, nem tudott betelni a párnán szétterülő barna, göndör hajzuhatagban. Elmélázva egy halk csókot lehelt a paplan alól kikandikáló valamelyik végtagra. Mindig volt egy rezdülésnyi válasz, néha csak egy sóhaj vagy vak,álmokkal teli keresgélés a másik után.
A konyha a maga reggeli kávészagú magányában is megnyugvást adott, halkan készülődött, munkába...régen ünnep volt minden nap, mert nem munkáról szólt, hanem az alkotásról. Viszont elmúlt! Huss! Egyik percről a másikra, köddé vált, megszűnt! Amikor a szeretett céget fel kellett számolni! Persze nem egyik pillanatról a másikra történt, hiszen végig kellett nézni annak minden stációját. Amikor a válság beütött mosolygott rajta, az embereit is nyugtatta, nincs semmi gond, mi talpon maradunk! Igaza volt, legalábbis egy darabig úgy tűnt szembe tudnak menni az árral! Büszke volt magára, hogy lám mindenki csődbe megy körülötte, de a cég áll, bírja. Aztán lassan valami változni kezdett, lassan sunyi módon, szinte észrevétlenül! Persze azért észrevette és próbált korrigálni, költséget csökkenteni, nadrágszíjat húzott és húzatott. Majdnem sikerült! Akikkel együtt dolgozott, azok elfelejtették a sikeres éveket, nem voltak hálátlanok, csak váltottak. Ki szemlesütve, ki szemtől szembe és volt aki csak nem jött többet! Nehéz volt megfelelni, mert az igények, a törlesztőrészletek , a csekkek maradtak, költségek nőttek.
Kinézet az ablakon és figyelte, ahogy egyre kontúrosabbá vállnak a fák, a kertben lévő tárgyak.Belekortyolt a kávéba és érezte, hogy megint fáj a gyomra. Magában mindig az idegeskedésnek tudta be és nem akart orvoshoz menni, mert jobb volt a tudatlanság. Párja ugyan mindig erősködött, hogy orvoshoz kellene menni, de úgy volt vele az is pénz, kell másra ezer helye van! Hát igen, keserűen elmosolyodott és arra gondolt megint, amikor felszámolták a céget! Iszonyú volt átélni, hogy saját teremtménye megszűnt és ezzel sok minden. Az azóta eltelt időszakban annyi mindent elvesztett, de leginkább az önbecsülését. A külvilág szemében maradt sikeres vállalkozó, a saját szemében pedig egycsapásra elvesztette a családfenntartói státuszt. Eddig ugye tudott mindent finanszírozni, most pedig...
Miközben öltözött, ráébredt, hogy ma van a gyerek születésnapja! Dühösen rángatta magára az inget, de nem a gyerekre haragudott, saját tehetetlenségét gyűlölte! A sok " nemsokára megint jobb lesz!" mondatot, ezeket a komolyan gondolt, de teljesíthetetlennek tűnő szavakat. Azokra a napokra amikor állásinterjúról, állásinterjúra ment, a lesajnáló mosolyokat gyűjtve és széttárt karokat nézve. A savanyodó napok ürességére gondolt, amikor otthon ült a gép előtt és küldte az életrajzokat szinte bárhova. A párja biztató mosolyaira, ami mögött ott volt a holnaptól való félelem, a gyerekek értetlenkedő arcára, apa nem kell senkinek! Ó és a "barátok", akik úgy fogytak el, mint pártrendezvényen a szendvics. Na meg ott voltak azok akik tartoztak, ki pénzel, ki szívességgel, de sértve érezték magukat, amikor finoman rákérdezett, hogy mikor kapja vissza azt ami az övé.
Lent az udvaron megsimogatta az autót, az egykori megvalósult álmot. Na ezt is viszi a bank...a mindenható. Igaz régen nem használta, már több hónapja, le kellett rakni...bízott benne, hogy legalább kínlódni fog aki elviszi, mert az aksi lemerült, benzin tank pedig olyan száraz volt, mint a szája a sokadik sikertelen állásinterjú után. Majdnem jókedvűen lépett ki ezen a napon az utcára, hiszen dolgozni megy megint, igaz nem egy nagy durranás, segédmunka, de ez is több mint a semmi! Arra gondolt, hogy annyi pénzért fog dolgozni most egy hónapig, mint amennyit régebben egy bevásárláskor elköltött. Tegnap kapott kölcsön, így ezen a héten tud venni kaját a családnak és még telik egy-két jegyre is amivel tud lógni a BKV-n. Enni nem fog, de erről már régen leszokott, elég egyszer este...
Ment az utcán a HÉV állomásra és magában dúdolgatott..nézte az ébredező várost és hallgatta a kiabáló madarakat, figyelte ahogy a kelő nap beragyogja a tavaszi reggelt!
Nem akart meghalni, csak nem figyelt egy kicsit, talán az éhség, talán a stressz...nem akart kilépni a HÉV elé, soha nem vágyott főszerepre, éppen arra gondolt mit és honnét vesz a fiának, hiszen ma van a születésnapja!
(646 szó a szövegben) (885 olvasás) 
|
