Az egész napi hajtás, délutánra kíméletlenül elfogyasztotta maradék energiáját is. Jólesett volna egy kicsit lazítani, felfrissülni, de nem tehette, mert várt rá a második műszak. Örült a felajánlott munkának és kétszer sem gondolkodott azon, bírni fogja-e hosszú távon mindkettőt egymás után, és akkor még ott van a lánya, aki haza várja műszak végén a késő esti órákban. Már vagy két hónapja napi tizenkét órákat dolgozott a másodiknak megszerzett munkahelye miatt. Naponta hulla fáradtan esett be az ágyába. A cél, hogy könnyítsen az életükön tartotta benne egyedül a lelket. Végig kell csinálnia, amit vállalt, csak annyi időt hagyva magának, hogy másnap a cégnél kipihenten folytatni tudja a nem kevésbé megerőltető robotját: főállásban titkárnő, másodállásban kisegítő. Pénzénél volt, és ez adta az erőt.

Nem egyszer érezte túl sok lesz ez neki, de ha elkezdte, nem hagyhatja cserben a barátját sem, aki befolyása révén szerezte számára ezt a melót. Anyagi helyzetén tudott ezzel kicsit javítani. Lehetőséget adva számára, hogy ne kelljen osztozkodnia albérlőkkel a továbbiakban, és hosszú idő után végre egy nyugodt, kiegyensúlyozott életet tudjon élni lányával.

Túl a fiatal évein, de még előtte az öregkor küszöbének, mondhatni ereje teljében, képesnek érezte magát arra, hogy munka után, esténként eljátssza hamupipőke szerepét és mások kiszolgálójává váljon arra a négy órára, a füstös kiskocsmában. Nem rossz ez! - gondolta. Megállás nélkül tette a dolgát, főnöke megelégedésére, aki látva a nő igyekezetét kis engedményekkel kedveskedett. Ami abban ki is merült, hogy elnézegette, amint kecsesen mozog az asztalok között poharakkal megrakott tálcával a kezében, egyensúlyozva, óvatosan, kerülgetve az olykor italos vendégeket, a zsúfolt helyiségben. Főnöke elmulasztotta viszont figyelmeztetni, hogy a tálcára a súlyt úgy kell elhelyezni, hogy a nehezebbje legyen maga felé. Volt is ebből nem kis kalamajka, mire megtanulta kezelni a dolgokat.

Kismamacipőbe bújtatott formás lábait nem rejtette el rövid szoknyája, hiába takarta elöl kis kötény, testéhez simuló blúza nem tudta észrevétlenné tenni. Megszokta már a kíváncsi férfiszemeket. Elégszer volt része benne, talán kicsit még élvezte is, hogy ennyi viszontagság után még mindig egy szemrevaló teremtés. De azt is tudta, hogy mennyit engedhet meg e kíváncsi "szemeknek".

Ismerte magát, volt tartása, az ismeretlen ismerősökkel szemben, ezt meg is tudta őrizni. Egy valaki elől azonban nem tudott kitérni. Volt barátja nehezen tudott beletörődni abba - hiába kérte szépen - a munkája közben ne zavarja, ne látogassa,... miért gyötri magát,..., mert aminek egyszer vége, azon már nem lehet változtatni. Újra és újra megpróbálta levenni őt a lábáról. Betért egy-egy italra közben percre sem levéve róla a szemét. Ez zavarni kezdte az asszonyt egy idő után még akkor is, ha hálával tartozott neki ezért a munkáért, de már tudta, nem lehet egymáshoz közük. Másik férfi került az életébe.

Szépen kérte - Ne tedd ezt..., ez senkinek sem jó,... miért gyötröd magad és engem, mást sem kímélve... - Törődj végre bele - kérlelte, de ő csak somolygott... támaszkodva a pultnál és nézte, amint zavarában össze-össze koccantva a poharakat igyekszik tenni a dolgát. Beletörődött lassan, hogy per pillanat semmit sem tehet ez ellen, mert itt a vendég az első...

Ekkor szeme az ajtóra meredt, és egy pillanatra elállt a lélegzete, amikor meglátta a betévedt újabb vendéget, jelenlegi, messziről jött barátját, aki egyenesen a férfi felé tartott. Régről már ismerték egymást és miközben pár szót váltottak, a tekintetük mindent elárult. Egyikük sem tudta elrejteni kíváncsiságát, milyen lehet a "régi" és az "új"?... Látni lehetett mindkettőjük arcán, érezni a feszültséget a levegőben. - Csak fel ne robbanjanak! - fohászkodott magában a nő. Tudta, hogy ez előbb utóbb be fog következni, meg akarják majd egymást ismerni, de, hogy mikor?... Ennek úgy látszik most jött el az ideje. Mégsem szakadt le az ég!... Időközben ezek ott ketten már szinte kedélyesen beszélgettek egymással. És ő megnyugodva tapasztalta, ezt a nem várt fordulatot. Bár tudta barátok nem lesznek soha, de már nem is fogják elharapni egymás torkát. Miért is félt ennyire ettől a találkozásuktól, mikor így is lehet?

Folyt.köv.