Ki gondolta volna, hogy ezért kocsiba vágja magát vidéki barátom és mint általában, időt sem hagyva rá, esetleg meggondolnám és lebeszélném erről, elindul, hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről.

Egyetlen dolog. A kései időpont zavart. Egyébként a hiúságomat legyezgette, hogy képes még ebben a szakadó esőben is kocsiba vágni magát, hogy hozzám siessen... Még óvatosságra is intettem. Vigyázzon menet közben, mikor telefonon közölte: - Útban vagyok hozzád és egy óra múlva ott vagyok nálad!

Mintha az összes kocsitulajdonos ellenem fordult volna, sehol egyetlen szabad helyet sem, még egy kis zugot sem hagyva, kíméletlenül benépesítették szinte az egész parkolóhelyet, ahová beállhatna...

Bámulatos gyorsasággal repült közben az idő. Már kétségem sem volt afelől, hogy komolyan gondolja, tehát ez nem tréfa dolog. Hamarosan itt lesz. Össze kellett hát kapnom magam, időnként kitekintgetve, hátha meggondolják magukat a "helyfoglalók" és egy-ketten mégis csak elindulnak valahová, például munkába, hogy felszabaduljon egy parkolóhely...

Miközben kint vártam a szakadó esőben, esernyővel a fejem fölött bár, egyszer csak megszólalt a telefonom: - Tíz perc és ott vagyok nálad!

Eddigre már bennem volt a játékos kedv és magam is ráhangolódtam a hirtelen jött randira, és heccnek szánva, mert amúgy igen takarékos a drágám, felkapcsoltam a csak ünnepi alkalmakra tartogatott karácsonyi hangulatlámpáimat. Mind az összeset. A lakásom teljes fényben pompázott. Tudtam, úgyis szinte azonnal le fogja kapcsolni, ahogy belép az ajtón. Számító lennék?

Erre azonban nem kerülhetett sor, mert magam tettem meg abban a pillanatban, amikor megszólalt a telefon, hogy lekapcsoljam. Ugyanis a kétségbeesett hangja azonnal kizökkentett a romantikus hangulatomból.

- Lerobbantam. - közölte. - Eltörött a féltengely. És még a Soma is itt van velem.

Ekkor a pillanat törtrésze alatt leforrázva éreztem magam és összeomlottam nem kicsit, nagyon... Főleg, amikor megkérdezte, van e ismerősöm, aki el tudná a kocsiját vontatni kb. tőlem két kilométerről... (Egyszerre rádöbbentem, hogy mindenre nem szenteltem elég időt. Nem építettem ki autóssal, se mással baráti kapcsolatot. Nincs egyetlen ismerősöm ezen a hatalmas lakótelepen, aki segíteni tudna a bajban...) Hacsak?... és ekkor bevillant egy apró kis remény.

- Pillanat! Azonnal jövök!... - mondtam sietve, majd letettem a telefont...

Szinte kettesével szeltem a lépcsőfokokat az első emelet fordulóig, bátorságot erőltetve magamra... Alig ismerőseim közül, a Robi jutott az eszembe, aki az imént a feleségével érkezett, talán bevásárló körútjukból... Az egyetlen lakótársam, aki szóba jöhetett... (Miért hittem annyira ebben?... Akkor nem számított.)... Becsengettem. A felesége ott állt egy szál hálóingben, mellette a pici gyereke, amikor elhadartam jövetelem célját... hiába.

- Pár perccel ez előtt az uram kocsiba ült és elment éjszakásba dolgozni - közölte sajnálkozva az asszony. Hát még én, mennyire sajnáltam, de most már csak magamat?... Hogyan fogom én ezek után előadni a drágámnak, aki képzeletemben dühöngő őrült módjára minden mérgét az autóján fogja kitölteni..., hogy nem sikerült. Mégis összeszedtem a maradék bátorságomat és felhívtam. Szorult helyzetemben azt találtam mondani:

- Nem tudok ugyan segíteni, de elmegyek oda hozzád, hogy ne legyél olyan egyedül!... Percre sem gondolva komolyan, hogy momentán probléma megoldó ötletem jobban elnyerné a tetszését. De mos nem ez számított.

Azonnal megkönnyebbültem, mihelyt kissé lenyugodva közölte velem, megoldotta időközben a problémát. Útban van már a segítsége! Aki el fogja vontatni. Egy helybéli barátja közelben lévő vidéki rokona. - Hállelúja! Van Isten!

Hálát adva az égieknek, hogy letekintettek rám, levéve vállamról átmenetileg ezt a nem kis terhet, legalább egy-két éjszakát meghagyva számunkra. Mert minden rosszban van valami jó!

Már csak egyetlen dolog volt számomra vissza. Megtalálni és magabiztosan elnavigálni két tízemeletes ház között egy frekventált, kényelmes helyet biztosítva a parkoláshoz, ahol majd másnap nyugodt körülmények között elvégezheti az autószerelést, nem kis közönséget oda vonzva maga köré, amiből valószínű nekem is ki kell majd vennem a részem. Hát kivettem.