Na és még ez a csajszi is!?...

Ha tudná, milyen nagy vehemenciával készültem hozzá, indultam neki e nem is rövid útnak, hogy a libidóm feltöltődve volt olyannyira, hogy szinte már alig bírtam a kocsit irányítani, és attól féltem, hogy elakad a kormány? Na, és ez csaj is ki van éhezve? Szóval, én sem kevésbé?!

Van egy kis gondom vele, ami nem is olyan kicsi, mindenkire, aki kicsit is közelebb áll hozzám ágál, rossz szemmel néz, bizalmatlan, féltékeny, és olyankor ordenáré.

Sok ez nekem egy este, egyszerre!? Sötétben, és szakadó esőben, kutyámmal a hátsó ülésen!

Szükségem van rá! Hogy fordítva is, abban nem vagyok egészen biztos. Nem mondhatom ki egyenesen, hogy nélküle milyen pocsékul érezném magam? Ezért vannak a körítéseim, az alpári dumám, mégsem duruzsolhatok neki reggeltől estig, mint a kályha?

Aki a szándékomat érti, érzi, az mellettem marad, akinek pedig ez nem jut el a cseppnyi tudatáig, és mást próbál belemagyarázni, az jobb is, ha elmenekül, vagy egy kis tudatmódosítóval jobb belátásra térítem. Vittem is a saját őszibarackpálinkámból, ami igen perfektre sikeredett.

De, - hogyan tovább? Itt vagyok Pécset, egy lerobbant fostalicskával?! És nem tudom, mit tegyek?

Most is rá gondolok, mert tudom, hogy ez a csajszi vár rám. Ez a kényszerű pihenő nem volt bekalkulálva, ez csak úgy jött magától. Töröm azt az okos kis buksimat, ki a fenének szóljak? Ki lesz hajlandó ebben az esti, már majdnem késői órában kimozdulni az éppen kényelméből, hogy nekem, rajtam segítsen? Nem készültem fel erre, semmilyen vonatkozásban, vagyis csak a szavamat adhatom, ha még ér egyáltalán valamit, hogy nem leszek hálátlan. De most szükségem van rájuk! Egyedül ebből a helyzetből nem fogok tudni kimászni.

Pillanatnyilag én éppen ezen agyalok. Ez volt mostantól a kérdés? És engem ezen kívül még a hangulatunk is érdekelt, ez motivált, ami igen csak fel volt ekkorra már pörgetve bennem.

Ekkor, mint derült égből a villámcsapás, jött a gondolat abba a cseppnyi kis agyamban, hát a Zoli barátom bátyja itt lakik?! Akit már hívtam is.

A barátom testvér-bátyja, - és nem kérdezte miért - odavontatott a barátnőmhöz, ingyen és bérmentve... Amit másnap frappánsan elrendeztem, és még a kocsi is működőképes volt!

Mondanom sem kell, hogy ez a végtelenül kellemes gesztus mindkettőjük részéről rendkívül jólesett. Fordított helyzetben én is ugyanezt cselekedtem volna.

Mindebből persze a barátnőm csak annyit érzékelt, hogy kések. Őt ugyanis csak az érdekelhette jelen pillanatban, mi lesz ma vele, hogy mi lesz holnap, vagy utána, az megint csak rám várt.

*

Na, - akkor ennyi izgalom után tegyünk félre minden negatívumot, ami egy kicsit is eltolhat az eredeti szándékomtól! Miért is jöttem? Próbáljak már visszatolatni a kiindulási ponthoz!

Stefán, kapj már a fejedhez - wazze! Miért is vagy itt, távol mindentől? Hogy rendbe tedd a szénád, na meg ennek a szépasszonynak is... Nem vasvillával, - az úgy túl egyszerű lenne, hanem a farkaddal! Mert tudtam, hogy ez az, amire szüksége van!... Valljuk be, nekem is, nem kevésbé?! Gyúrtam is rá ezerrel?! Szóval mindketten ennek a vitaminnak a hiányában szenvedtünk.

Még a szerencsétlenség közepette is tudtam, hogy miért jöttem, és a barátnőm is tudta, hogy ha másban nem is, de ebben számíthat rám! Mi lehetett a legfontosabb a kocsin kívül, mint az ő jó hangulata, közérzete, boldogsága? No, és az enyém!? Ugyebár önző dolog - mondhatnánk, de én mindennek ellenére megértettem ezt, és nosza csapjunk bele!

Hát mit ne mondjak?... Betoltunk az arcunkba némi kis hangulat manipulálót is, és már attól csodálatos volt az esténk. A kis drágám úgy csókolgatta a stoppolófát, mint pap a keresztet...

(Barátommal közös - alkalmi - produkció, a szórakozás és kikapcsolódás részeként, kissé talán erotikusba hajló részletekkel tarkítva. Csakis az érdekesség kedvéért.)