(A történet 1982-re nyúlik vissza, két évvel a válásom után...)

Minden érzést, ami egy anyától származhat nélkülözött ez a nő. Spontán és ellenséges kifejezése volt ezen cselekedete annak, hogy nem vett tudomást a múltról.

A másik asszony, az anya, aki viszont túl azon, hogy nem pusztán a gyermeke tiszta érzéseit vette figyelembe, és megpróbált cselekedni, lehet nem jól állt hozzá?... kitette magát és lányát ennek a "fúriának". Ilyen időtávlatból mondhatom, híján volt minden józan észnek, anyai természetes érzéseknek, esetleg náluk sem volt minden rendben. Holott már két gyermeket tudhatott magának, de csak az én első gyermekem után.

Mi nők (anyák) sokoldalúak tudunk lenni, a cél érdekében. Minden eszközzel (kevés, ami rendelkezésünkre állhat) élünk. Ez a nő viszont visszaélt vele!

Az apa felelőssége sem kevesebb. Aki - esetleg - a háttérben szintén nemtelen eszközhöz nyúlhatott, hogy a múltat valamilyen téren semmissé tegye..., meg nem történtté. Nem volt elég számára annak válással való vége... Tiszta lappal szeretett volna kezdeni és egyik hülyesége a másikat érte? Beszélt össze-vissza... Őt vajon minek nevezzem?

Az asszony (az anya) mindezzel szembesült akkor ott az ablakon keresztül a volt férje jelen felesége előadását hallgatva... Hitte vagy nem az igazságot, de inkább nem akarta hinni, hogy ilyen is létezhet... Pedig létezett.

***

Kelt tésztát dagasztottam éppen, fánknak valót... Tizenéves lányommal éltem földszinti lakásunkban, és így ünnepek előtt mindig az alkalomhoz illő süteménnyel rukkoltam elő... Úgy gondoltam fánkot fogok sütni kettőnknek, mert szeretjük...

Éppen az előkészületek kellős közepén, kezemről még a tészta el sem tudott jóformán válni, amikor hirtelen valaki megzörgette az ablakpárkányt... Csak egy fordulatot tettem a hang irányába azon mód, az ablak felé pillantva, ahol egy nő feje kandikált ki a párkány alól, majd kinyitva résnyire az ablakot, egy erősen festett, durva arcvonású nő nézett velem szemben. Hirtelen azt sem tudtam kicsoda.

Tésztás kezemet magam előtt tartva - kérdeztem... - Mit óhajt? (Nem láttam azelőtt soha ezt a nőt, de az antennáim hirtelen működésbe léptek és nem tévedhettem zaklatóm kiléte felől, főleg amikor megszólalt. Sejtésem beigazolódott. Amaz nem jó szándékból van jelen. Hamar kiderült...) A nyitott ablakon keresztül szitkozódó nőt hallva megpróbáltam kulturált körülmények közé beinvitálni az otthonomba..., kérve itt adja elő mondókáját..., ne kint az utcán..., Miért is jött? Amúgy láthatta, hogy mibe talált...- esetleg még egy kávéval is megkínálhatom és megbeszélhetjük az esetleges félreértéseket. De kérésem nem talált értőre. E helyett rám zúdította minden szitkát, hogy időm se volt elkomorulni az egész szitu már-már bohózatba illő jelenetétől, látványától. Hacsak a tésztás kezemre gondolok. Arcomon letörölhetetlen mosoly játszott... ellentétben a zaklatómmal, akinek szemmel láthatóan vörösödött a feje és emelkedett a hangja. Végre kinyögte jövetele okát... és felelősségre vont, - hogy merészeltem én vasárnap délelőtt az otthonában a gyermekei apját zavarni? Ilyen-olyan ürüggyel lehívni a lépcsőházba az ő távollétében bármiről is beszélni vele?...

Eszembe sem jutott megszabadulni a tésztától, ami időközben már kezdett kissé rászáradni a kezemre, annyira lekötötte a figyelmemet az eddigre magából teljesen kivetkőzött szitok áradat... Folytattam a dagasztást. Kétségem nem volt afelől, rögtönöznöm sem kellett miről beszél ez a fúria. Nem tartoztam neki semmi magyarázattal ... de mégis. - Miket hord ez a nő itt össze vissza? - hallgattam tovább. Felháborodni időm se volt. Még mindig igyekeztem csillapítani, vegyen már vissza a lendületéből. Beszéljük meg ezt kulturáltan. Kezdett ugyanis érdekessé válni számomra az előadása. Mi minden lehet még a mögött, amit idáig is szörnyű volt hallgatni?... (Nem az zavart, hogy megtudtam tőle, neki van két okos, csodálatos gyermeke, ehhez gratuláltam is menet közben, ellentétben velem, aki ugyanezt a lányáról nem mondhatom el..., - szerinte, ráadásként, hogy nem is a gyerekem apja...)

- Mi van? - kaptam fel a fejem hirtelen. Megállt volna még az ütő is a kezeben, ha lett volna..., de így mindössze csak meglepődni tudtam a szavai hallatán, hozzátéve,... afelől ne legyenek kétségei, mert az információja téves. Le sem tagadhatná... Közben átvettem a beszélgetés irányítását és már az sem zavart, hogy a külsőmre tesz rosszalló megjegyzéseket ez a magából teljesen kivetkőzött, agresszív nőszemély és megpróbál bemocskolni, aki számomra szent és sérthetetlen, a gyerekemen keresztül... Ezzel a hazugság áradattal nem tudtam mit kezdeni. Mindezt csak azért kellett elviselnem, mert egyszer eszembe jutott felkeresni a gyerekem apját. Már nem bírtam ugyanis elviselni a lányom kérdéseit: - Hol van? Miért nem jön? Meg aztán gyereknap is volt. Azt a képeslapot velem juttatta el a lányom az apjához.

***

A hivatlan vendég, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott. Látva, hogy a fellépése nem azt a fordulatot vette, amit szeretett volna,... ígyhát dolga végezetlen elviharzott.

A mérges fullánkja viszont ottmaradt örök időkre. Mint ahogyan a kérdéseimre várt válasz is ott lóg mind a mai napig a levegőben...

De még ez az incidens sem tudott megzavarni abban, hogy az ünnephez illő fánkot nyugodt körülmények között végre kisüthessem.