Mindössze három dolog, amit szeretnék az elkövetkezendő években magamnak és másoknak is kívánni:
Egészséget! Békességet! Szeretetet!... Eredeti írásom címe az volt: "Mire vágysz?"... Nagy utat tettem meg az óta!
Pontosan már nem számolom, hány évvel ez előtt tettem fel magamnak a kérdést, hogy változtatni szeretnék-e a sorsomon, vagy hagyom folyni a maga medrében és nem teszek érte semmit. Végül úgy döntöttem hosszú vajúdás után, hogy teszek érte, hogy jobb irányba mozduljon, vagy valamilyen irányba, de ne legyen langyos, állóvíz...
Még nem tartottam ott, hogy belenyugodjak abba, egyedül éljem tovább az életemet. Társ nélkül, barát nélkül, magányosan. Addig sem voltam egyedül, de mindig úgy alakult év vége felé közeledve az életem, hogy rájöttem, már megint rosszul választottam! Nem azt, akivel a köröket le tudom futni...
Mindenki a maga kárán tanul, ahogy én is. Az érzelmek hol erősebben dúltak bennem, hol gyengébben, de jelen voltak. Ebbe az irányba indultam el, még akkor is, ha csalódások sorozatán voltam túl, kellett keresztül jutnom, de nem adtam fel könnyen...
Mint afféle amatőr író a velem történteket, a magam módján adtam a környezetem tudtára. Szükségem volt erre, a megerősítés miatt, hogy amit teszek az jó, avagy rossz,... valami cél érdekében teszem, nem csak úgy hagyom a dolgokat menni a maguk útján. Nekem volt ez fontos!
Minden, amit ennek érdekében megéltem, jót, rosszat, azt a megerősítést szolgálta, hogy akarom-e befolyásolni, ami velem történik, vagy csak úgy hagyom, hiszen túl sok mindenre már úgyis hiába várnék?...
Magammal kellett először is tisztában jönnöm. Mire vágyom úgy igazán? Valójában? Számtalanszor megfogalmaztam, majd le is írtam. És mindig ugyanoda lyukadtam ki. Nem akartam egyedül lenni! Társra, valakire vágytam, akivel még érdemes új életet kezdeni. Nem hiába kerestem, kutattam... Rájöttem, ezekkel a gondolatokkal nem csak én foglalkozom. Emberek sokasága keresi a párját. Mindenki a maga érzése szerint...
Én is megfogalmaztam magamban számtalanszor mi az, mit igazán szeretnék? Mindenem meg volt. Egy hiányzott csupán. Az érzés, a bizonyosság... Hogy mindaz, amiről lemondtam évek hosszú során, jelen van... valamilyen formában szükségem van rá, csak nem tudtam megfogalmazni.
Aztán rájöttem, nem nagy dolog, amire vágyom, mindössze talán egy kis izgalomra?...
Valamire, ami csak tőlem ered. Nem holmi belém táplált, sulykolt, kötelességszerű bármire... Hanem arra, ami csak és kizárólag tőlem függ, és addig, ameddig én akarom, szeretném. Önző dolog tudom. Mégis, amikor erre rájöttem, nem tudtam semmi mással foglalkozni, csak ezzel az egyetlen kérdéssel. Mire van szükségem? Szüksége van-e rám valakinek?... Esetleg valamiféle izgalomra.
Talán az írásaim, a verseim félreérthetőek voltak. Hiszen akkor még nem tudtam igazán mit is szeretnék? Kaptam is nagyon kedves, őszinte válaszokat... Mindenki igyekezett a saját életéből merítetten a lelkem legmélyére hatni, segítő szándékkal. Értékeltem... Sokat köszönhetek Kikinek, Janónak, Virágnak... sorolhatnám, hogy a nyílt, őszinte vallomásaimra igyekeztek olyan hsz-eket írni, amiből levonva a számomra értékeset, okulva belőlük, mégis csak a segítségemre voltak.
Ilyen például kiki hsz-e, amikor arról próbált meggyőzni, hogy neki miért nincs már szüksége társra,... vagy jano hsz-e, aki a magányosságomat egy valami olyan baráti körtől távol állóhoz terelte volna, ami még inkább oda vezethetett volna, amit nem szeretnék. A magányossághoz. Ennek elviseléséhez jó és bölcs tanácsokat kaptam... Olyanokat is, melyeket, ha megfogadok, inkább lettek volna ártóak, mint segítők. A döntés az enyém volt...
Nem írom tovább, mert hiszen ez csak az én nyűgöm..., mindenkinek a sajátja a magáé, a fontosabb...
Szóljon itt egy régi versem, ami elindított egy bizonyos irányba abban a bizonyos évben. Számomra, az életemre meghatározó döntés elé állított akkor. Magamnak kellett akkor is meghoznom. Egy idézet csupán...
"Elvetted tőlem a reményt,
pedig azon kívül másom nem volt.
Egyedül járom az utam,
nemet mondtál meggondolatlan...
Féltetted a jövőd,
megértettem volna,
ha ismerem a múltad,
de nem osztottad meg velem,
így számomra örök titok marad!"...
A versem sokakban elindított egy gondolatsort. Segíteni szerettek volna, ezt nem kétlem. Ha a vers sem volt teljes, a hsz. idézetek miért lennének azok? De külön-külön minden egyes hsz. kifejezett valamiféle értéket, amiből meríthettem akkor...
"A magányosak társsal is magányosak."... - olvastam egy idézetet...,
"Nem az magányos, aki elveszít valakit, hanem az, aki soha nem tud rátalálni arra, akit keres."... Milyen igaz!!!
"A magány megtapasztalása, nem életkor kérdése, jobb ha ezt elfogadod. Hiszem azt, hogy tudsz, akarsz és mersz is különbséget tenni gyávaság és rossz döntés megelőzése között."... Hát hogyne tudnék?
Ezek után vettem kezembe ismét a sorsom és döntöttem úgy, hogy változtatni fogok rajta.
Több-kevesebb sikerrel, de eljutottam valameddig. Sokáig nem voltam egyedül. A tartalom, amit nyújtott, és amibe bele kényszerültem azért, amit elhatároztam, önmagáért szól... Kissé megváltoztatta a szándékomat, az életemet... Miért abban az irányban, hogy nem akarok több izgalmat!!!!???
Mindössze három dolog, amit szeretnék az elkövetkezendő időben magamnak és másoknak is kívánni:
Egészséget!!! Békességet!!! Szeretetet!!!
