Emlék töredékek a "boldog" ifjúság időszakomból...

- Bimbó banda! - Sorakozó!...

Érces hangja csak úgy zengett az iskola aulájában (mondják ma) akkor csak egy folyosó, ami egy órára csak a miénk volt. A 7/b tornaórája.

A Csana, mert így hívták - hogy ki ragasztotta rá ezt a nevet, azt nem sikerült kiderítenem, de nekem nagyon tetszett - egy baromi jóképű, izmos, erős, határozott, jó fej tanár volt. A tornatanárunk.

Két oszlopba vezényelt bennünket. Fiúk balra, a lányok jobbra. Már ott elkezdődött a megkülönböztetés. Ő tudja, gondoltuk, engem ugyan nem zavart volna, ha ezt nem teszi. A szemünk úgyis mindig oda vándorolt,- nekik is - meg vissza. De aztán, amikor ezt észrevette a Csana, rögtön tudta mi a teendője.

A kőlapra terített vastag matrac, a sebtében felállított bordásfal és a kellékei - azok voltunk mi - gondoskodtak arról, hogy ne jusson más az eszünkbe, mint az, hogy tornaóra van. Egy óra "lazítás". Ami abban nyilvánult meg, hogy füttyszóra, vagy határozott felkiáltására ugrottunk, mint a nikkelbolha. Rövid parancsszavainak nem lehetett ellenállni. Úgy tudta mondani, hogy - és akkor rám szegezte szúrós, de édes tekintetét - (Ma sem felejtettem el!)

- Burcsa! - Mutasd meg ennek a bimbó bandának, hogyan kell bukfencet hányni... Mit tehettem volna erre a kedves felszólítására, mint bukfencet vetettem.

- Jóóóó! - Csak lazábban, ne olyan mereven. - Na gyerünk! Gurulj-gurulj emberke!... Már egészen belejöttem volna, amikor úgy gondolta, megfeleltem az elvárásának rábökött a Julira... Ó a szegény, kifogta, mert ha gurulni kell, azt nagyon jól csinálja. Az egész kis teremtés olyan volt, mint valami golyó. Gurult, ha kellett, ha nem. Nem tudom mi tetszett benne a Csanának, de elég sokáig vegzálta. Már kezdtem volna sajnálni szegényt, amikor végre abbahagyta a kínzását, mi többiek legnagyobb megkönnyebbülésére.

- Na! - bökött rá az éppen következőre. - Gyere, te kis gazella! (Miért éreztem egy kis frusztráltságot ekkor, túl kedves megszólítása szinte bántott. Mert nem én voltam. Én mindig csak maradtam neki a Burcsa mutasd meg. Nem valamiféle állat. (Akkor már tudtam, hogy a gazella az egy kecses állat.)

A Terike feszített az egyen (középkék, mély dekoltázsú, combokat meghosszabbító, domborulatokat kiemelő) tornaszerkójában. Vele született izmos kis testén csak úgy feszült, megmutatva azt a cseppet, amije már van. Egyenes tartása nem engedte, hogy másra, csak rá nézzünk. A Csana is nézte - ahogy oda pillantottam rá. Mégsem kívántam, mert amúgy kedves, helyes teremtés volt, hogy hibázzon. Így is lett. Megtette, ami tőle telhető volt és nem többet, legnagyobb örömömre.

Tudtam, hogy már megint én jövök. Kb. lehetett sejteni mi a következő kívánsága a Csanának... - Naná!... Tigrisugrás. Megy az nekem.

- Burcsa! - mutasd meg hogy kell!... És én ugrottam, ha kellett, ha nem, hatalmasat. Csak úgy lendült a lábam, mert én is olyan akartam lenni, mint a gazellája, a Terike. Egyenes léptekkel vonultam a kezdő vonalra. Nekifutás, kecsesen, hogy felvegyem a lendületet és mindent beleadva elrugaszkodtam. Csak úgy szálltam a levegőben, mint a tigris... Milyen rövid vége lett!

- Na még egyszer! - hallottam a Csana hangját és ebből sejtettem. Nem igazán volt megelégedve a teljesítményemmel. Akkor összeszedtem megint minden tudásomat... Vagy tévedtem volna? Mégis azért ismételtette meg, mert tetszett neki?

A figyelmemet teljesen lekötötte az elkövetkező fél órában hogyan próbálja kihozni belőlünk a lehetetlent is, a legtöbbet. Legkevésbé érdekelt akkor a felelősség, amit a vállán viselt, hogy az igyekezete ne haladja meg túlzottan senki képességét. Hogy hány emberben okozott törést ilyet, vagy olyat, akkor legfeljebb csak átsuhant a cseppnyi agyamon, de minden egyes tornaóra azt a célt szolgálta - gondolom így utólag - hogy embert faragjon belőlünk. Az akaratunkat, a képességeinket hozta ki belőlünk az alatt az egy órák alatt és nem megtörte. Ritkán dicsért, de ha mégis, annak volt foganatja... Érdekes! Nem emlékszem arra, mikor szakított időt a fiúkra? Róluk egészen megfeledkeztem. Mit csináltak vajon, miközben mi azt sem tudtuk már, hogy fiúk vagyunk e vagy lányok?

- Bimbó banda! - Sorakozó!... vége az órának.