Radikális, súroló, szattyán, tótágas, tyúkszem... (ötszavas játék)

Mit sem változtatott az idő a szokásain, hogy megrögzötten ragaszkodik régi ruhadarabjaihoz. Ennek igen egyszerű oka van. Nem túl gyakran engedhette meg magának a múltban sem, amikor még dolgozott, hogy kénye-kedvére költekezzen. Nagyon be kellett osztania azt a nehezen megkeresett pénzt. Meg kellett fontolnia mikor, mit vásárol, ezért ha vett is egy-egy darabot magának, mert szüksége volt rá, annak hosszú időre ki kellett szolgálnia. Bírnia kellett az idő viszontagságait.

A jelenben is tartania kellett ehhez magát és körömszakadtáig védeni az igazát, ha valaki megpróbálta rákényszeríteni a radikális változtatásra. Egyszerűen nem tud és nem is akar kibújni a bőréből. Nem szerette, jelenleg sem híve a gyökeres változásnak, hiába mondták régen is, hogy ez, vagy az már elavult, kiment a divatból. Őt ez cseppet sem zavarta, nem befolyásolta. Hajthatatlan maradt, sőt egyenesen felháborítónak tartotta, ha bármilyen módon megpróbáltak beavatkozni az ő világába, amit pedig oly keservesen tudott idáig is felépíteni. A fokozatosságot előnybe részesítő irányzat állt hozzá közelebb.

Különösen a lábbelinél ügyelt arra, hogy egy-egy vásárlásai alkalmával a lehető legkényelmesebb legyen az a cipő, csizma, papucs vagy éppen bakancs, aminél elsődleges szempont volt a természetes alapanyag. Lehetőleg szattyánbőr belső kidolgozásúnak kellett lennie, amiért nem sajnált kiadni semennyi pénzt. Igaz, ami igaz, felettük is elmúlt az idő. Előfordult, még a legkíméletesebb viselésnél is, hogy imitt-amott sérült, idővel elkopott, vagy levált a sarka ezen kényelmes, általa megszokott lábbeliknek, ezért késedelem nélkül előszeretettel megkörnyékezte a közelben lévő cipész mestert.

Kezdetben nem is volt ezzel semmi gondja, és örömmel nyugtázta, köszönte a gyors beavatkozást, boldogan vette ismét használatba a nehezen nélkülözött immáron csizmáját. De az idő könyörtelen kibabrált vele. Egy alkalommal ugyanis már hiába kérte a mestert, az könyörtelen rálépett a tyúkszemére. Kerek, perec kijelentve, hogy nem vállalja a továbbiakban a javítást, kidobásra ítélve nem csak azt az egy, hanem mellette még egy kiscsizmáját, sőt a marhabőrrel bélelt Scholl papucsát is. Na ez volt az a pillanat, amikor tótágast álltak amúgy is megviselt idegei és felszökött a vérnyomása. Hiába kérte ugyanis, mennél inkább erőltette, próbálta meggyőzni a mestert, az hajthatatlan maradt.

Ezek után nem volt mit tennie, mint tudomásul venni, hogy ezt a meccset végképp elvesztette.

Hazaérkezve sem azt tette, amit tanácsolt neki a mester, és mivel azt a luxust sem engedhette meg magának, hogy hirtelenjében pótolja, amit elveszíteni látszik, kezébe vette az eszközöket és tisztára súrolta azokat. Majd még egyszer utoljára kiglancolta féltve őrzött csizmáit, papucsát és biztos, ami biztos rosszabb napokra gondolva a polcokon elhelyezte az őket megillető második helyre.