[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 183
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 184

Jelen:
Tagi infók Almasy Küldhetsz neki privát üzenetet Almasy Almasy


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Cím: Az élet nagy tanítómester!
Szerző: zseva - Zsolt Józsefné
(12-18-2014 @ 02:36 pm)

:

- Képzeld el! Amikor az én albérlőim a szemem láttára püfölték egymást.... dobta a csaj a cipőjét..., mármint az éppen férje felé. Behorpasztották a bejárati ajtómat, persze a régit. Azóta már új van. Masszív...

Egy másik, aki a halat szerette... nem mondom jól főzött, de úszott a konyhám a vérben... Szóval mesélhetnék.

A megint másik, a bűvész? Hát nem átallott engem elhívni moziba, persze nem mentem el vele, miközben ott volt a felesége? Hát az Élet nagy tanítómester. (Sajnáltam is a csajszit, mert nagyon rendes nő volt. Tipp-topp. Az én kisszobámat úgy be tudta rendezni, mint én azóta sem. A bútorai passzoltak, centire, mintha kiszámította volna...)

(Ez is megérne egy misét cikkben feltéve, de tudod mikor adom ki a mindent?...) Erre mondják: "Hallgattál volna, bölcs maradtál volna." Ezek azt hitték, hogy az Élet habostorta? Hát nem az.

Akkoriban friss egyedülálló voltam. Minden jó és rosszával együtt talpon kellett maradnom. És én igyekeztem. Jól bevéstem annak idején az agyamba, másként nem fog menni, mint nélkülözések árán.

Vonzottam a jobbnál jobb ajánlattevőket. Néha belecsúsztam előre nem látható kátyúkba. Aztán győztem kikeveredni belőle. Zajlott az élet. - De hát valahol mindenkinek lakni kell!? - gondoltam. Ez volt a szempont. Élni, megélni, élni hagyni, túlélni!

Dolgoztam ezerrel, de jól jött az a kis plusz. Ebből nem engedtem.

Némi önmegtartóztatást azért igényelt, mert hogy is gondolta az éppen albérlőm, hogy a cukrot, ami nem fért el a kávéjába, a gáztűzhelyen landoltatja. Ha pörkölt teát akarok inni, akkor beleteszem és nem mellé. De sokáig csak én gondoltam így. Mígnem...

És ott is maradt volna, ha nem szólok, nem oda való. Hát ebből lett aztán a nagy kalamajka. Nem is értettem, ha én ezt észrevettem akkor, ő miért nem? A barátom állt közénk, különben?...

Akkoriban a lányom fejlődő korban volt. (Azóta is...) Mit érdekelte őt, ha éhes, hogy ami ott lóg a spejzban, az nem az övé. Levágott egy darabot a végéből és jóízűen elfogyasztotta. Az akkori albérlőm, a lecsúszott jogász ezt rossz néven vette, és szóvá is tette. Persze égett a fejem, de mégis hajlottam a jó szóra. Megpróbáltam vele is megértetni, hogy azért nem kellene kirakni a kirakatba, azt ami neki fontos. Mert másnak is az lehetett. Aminek én ellent tudtam állni, azt akkor még nem tudtam megértetni a leánykámmal. Mondtam én, hogy fejlődő szervezet, de mindez nem érdekelte őt. Ez az ellenállás aztán rányomta a bélyegét az arcomra. Mosoly szünet következett, de hosszú...

- Nem hiszed el, de én érzem a különbséget, sőt, tudom is, de amikor valaki kézzel-lábbal ragaszkodik a rossz szokásaihoz, azt nem átallom szóvá tenni. Főleg akkor nem, ha a szobát egyedül számára adtam ki, de naponta kellett elviselnem a vendégeit. Mégoly megértő is voltam. Mi lehetett a vége?...

Arról nem beszélve, amikor egy volt kolléganőm megkért, hogy az éppen frissen elvált barátjának lakás (szoba) kéne... Persze, hogy a segítségére siettem. Benne voltam a folyamatban nyakig. A férfi igényei, bagatel. Az én bútoraim mellé hozta a békáit, olyan meztelenek voltak és randák. Nem úgy, mint ő. Erre emlékszem. Dzsessz rajongó volt. Majdnem sikerült megszeretnem ezt a fajta zenét, amikor beállított a kedves. Újra meg újra. Hát lemondtam róla. Mintha ellenőrizte volna, hogy mi zajlik a háttérben. Nem tetszett ez a bizalmatlansága. Annak vettem ugyanis egy idő után. Végül is egy embernek adtam ki a szobámat. Áldott jó szívem engedett az erőszaknak. A szerződés nem tiltotta viszont a vendég fogadását.

A pontot az "i"-re az tette, amikor többet is szeretett volna a férfi, mert az volt a javából, ezt már az elején észrevettem. Ki állhatott volna ellent neki? Már csak, ha a kíváncsiságot veszem egyedül alapnak. Fiatal voltam, szép, kívánatos, ezt igazolta vissza. Ő sem egy elvetendő pasi. Megtörtént a dolog. Egyéjszakás kaland, de olyannyira sikerült ezt titokban tartanunk, hogy még több is lett volna belőle. A körülmények, hogy senki nem vette észre még izgatóbbá tette azt is, ami nem az volt. Ennyi részemről, semmi több. Ezért mennie kellett a békáival együtt. Az utolsót a lányom a kertvárosi frissen felavatott szökőkútba eresztette. A barátnőt ezután elvette feleségül. A sorsuk megpecsételődött...

Ja, majd kifelejtettem... - Képzeld el! Amikor az albérlőim a szemem láttára püfölték egymást.... dobta a csaj a cipőjét..., mármint az éppen férje felé. Behorpasztották a bejárati ajtómat, persze a régit. Azóta már új van. Masszív...

Tovább is van mondjam még?...

Ui:

Látod? Az a része a dolognak eszembe sem jutott, hogy elveszem a kedved az albérlőktől. Hogy én milyen vagyok? Azért ne add fel, mert ebben van valami jó is. Gondolj csak a gyarapodásra... és, hogy valakinek jót teszel. Többet nem is kell elvárnod. Jönnek azok maguktól is. Egynek adod, kettő lesz belőle. Azokat mindig "csodáltam", akik képesek voltak hasznot húzni egy ilyen lehetőségből. Még abból is pénzt tudtak csinálni! Nekem mindig csak a túléléshez kellett. Aprópénz. Hogy ez miért volt így, már nem tudom. Magam képtelen voltam ezt jól csinálni. Biztosan a gondolkodásmódomban volt a bibi.





(793 szó a szövegben)    (206 olvasás)   Nyomtatható változat


  

[ Vissza: zseva - Zsolt Józsefné | Művek listája ]

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.23 Seconds