Megoldás ez végre valahára egy telektulajdonosnak. Annyi év után egy gonddal kevesebb, még akkor is, ha csak átmeneti - mondja ezt, aki nem tudhatja, mi az az átmenet. Ameddig él, élnek a telektulajdonosok? - Elég az, ha csak egy tág fogalom is.

„Mennél tovább, annál jobb!”

- Ideiglenes! - Csak, amíg el nem adja a telkét a szomszédod, addig lehet az, az utad - mondta kárörvendően a jóasszony, amint szembesült a ténnyel, hogy mostantól nem az ő útján járnak keresztül a nem is idegenek. Hozzátéve - végre megszabadult „tőle”..

- Ugyan mivel bosszanthatta fel ennyire, hogy nem lát az orránál sem tovább és örömkönnyek helyett, csak szitokáradat hagyja el a száját? - gondolta a delikvens. Pedig a lehetőség nyitva állt előtte sokáig, ott volt nap, mint nap az orra előtt, neki volt először az ötlet felajánlva, több szempontot is figyelembe véve, annak minden előnyével. A győzködés hiábavalónak minősült. A „Nem!” szócska volt a válasza, ami éppen nem a megoldás felé vette az irányt. Sokáig ott lógott a levegőben ez a kérdés, és az elutasítás következménye.

Az, hogy most egy másik úton járhatnak hozta magával, egy másik szomszéd megértő, önzetlen hozzáállásának volt köszönhető, és nem neki. Természetes, ez sem volt ingyen. Hogy mit jelentett, a valóságban, a kivitelezők tudják jól. De mi volt ez ahhoz képest, amilyen jó érzéssel tölti most el az arra járókat, hogy ettől a naptól kezdve egy nagy gonddal kevesebb nyomja a telektulajdonos vállát. A szabadság érzése!

A tények makacs dolgok. A saját kárán megtanulta már rég, hogy mindennek ára van, de semmi sem lehet olyan fontos a számára per pillanat, mint a jelen, és ami a nyugalmukat fogja hosszabb távon biztosítani.. Olyan érzés ez a számára, mint annak idején lehetett a szüleinek egy hasonlóan szép tavaszi napon, amikor azon morfondíroztak kettecskén, mit kezdjenek, kinek tesznek jót, vagy rosszat azzal, ha már nem bírják a telket művelni egyben, ha a gyerekeik között valakiknek felosztják azt. Eggyel nem számoltak, az emberi gyarlósággal. Némelyeknek egy idő után a sok is kevésnek bizonyult, ha nem a megfelelő célra használták, evidens, hogy ez bekövetkezett. Érdektelenség? Múlik az idő! Öregszünk? A kevesebb néha több!..

A sok is okozhat némi bonyodalmat - gondolom én, ha nem tudunk boldogulni ezért-azért hosszú távon a ránk ruházott értékkel, mert az erőnk véges.. „Tudom jól, hogy mit jelent, oly jó veled!”..

Ezt kellett volna megérteni és belátni némelyeknek.. Meg azt, hogy, amit a szüleink egyszer megálmodtak, annak ne megbántódás, és harag legyen a vége, hanem valami hasonló nemes cselekedet..