Hogyan is képzelhetnénk el, hogy a mély szegénységből jött emberpalánt mindenfajta segítség, támogatás, részvét nélkül csak úgy gondolomra, maga mögött hagyva e csúf, sötét világot, egyszerre képes lesz megváltozni?!

 Akinek a sorsa már akkor megpecsételődött, amikor harmadiknak megszületett? Apja önkezével vetett véget az életének, akit meg sem ismerhetett. Egyedül anyja, ameddig tudott, gondoskodott a gyerekeiről. Addig, amíg egy szülője, az anya élt, testvérei közül is már csak egy, a középső, a legidősebbet elvitte egy betegség - mert nem lehettek erősek a körülményeik miatt.

 Egy rokon vette pártfogásába ezt a harminckilencedik évét taposó srácot, amikor az öt évből három és fél év után szabadult. Unokatestvére adott volna fedelet a feje fölé, meghatározott ideig, talán egy évre, amíg összeszedi kissé magát, aztán mehet útjára, és a továbbiakban gondoskodjon magáról. Mára egy sem maradt a valamikori családjából.

 Ejj, de szép világ volt egykoron!? Már akinek ez a lehetősége megteremtődhetett a sötét oldalon?! Neki még gyerekként sem jutott ki a jóból. A kisegítő iskolát mire elvégezte, és fiatalemberré cseperedett, a munkára már megérett, nagykorúvá válhatott volna, de örök gyerek maradt. Rendes, becsületes munkát kellett volna találnia, lehetőleg nem alkalmit, de esélye sem lehetett rá azzal a családi háttérrel, amelyben élt, mozgott és azzal a végzettséggel, ami neki megadatott. Egy piaci bolttulajdonos alkalmazta egy ideig, feketén, hogy ne kopjon fel az álla, és neki se kelljen fizetnie utána, jól ki volt ez akkoriban találva, a legtöbbször élelmiszerrel segítette a fiút, ő meg az anyjával osztozott rajta. Az a kis aprópénz mindig jól jött, ha kapott. Így meg lehetett mindkettőjük napi betevője abból a kevéske könyöradományból, aprópénzre váltva. Ki járt ezzel is jól?! Nem kérdés, hogy a bolttulajdonos, mert a munka piszkosabb része el lett végezve. Tette is a dolgát szó se róla, nagy mellénnyel tüsténkedett, hajnalban kelt, korán feküdt. Jól, rosszul végezve a rá bízott feladatokat a tulajdonos állítása szerint, de én láttam, amit és megfigyeltem némelykor hogyan is zajlott ez a gyakorlatban. Hallottam, mert akkor még volt szava is a fiúnak, legalábbis, amikor visszaszólt nagy hangon, ha valakinek, valami vele kapcsolatban nem tetszett. Nem ítéltem el ezért, mert hiszen ismertem a körülményeit, az anyját, aki ekkor már nem igazán bírt el vele és amúgy is szemmel láthatóan betegeskedett. Őt magát nem eléggé. Azt viszont megértettem, hogy valakinek, ha másnak nem, hát magának kell megvédenie magát, akinek akkor még élt a beteg anyja, a testvérbátya, és néha még az ő oldalán is fel-feltűnt egy nő. Láttam őket külön-külön útjaik során. Legtöbbször törődötten, viseltesen, esetenként akár boldog mosolynak tűnő arccal, de az is lehet, hogy csak annak látszott.

 Teltek-múltak az évek és megszakadt a kép. Honnan is tudhatta volna bárki is, hogy a már felnőtt korú, de még mindig gyerekként viselkedő fiúban sötét erők munkálkodnak?