Az elsőt egy sokkalta nagyobb ijedtségét, a  pánikroham követte. Majd rövid időn belül az egész lakás teljes fényárban úszott. Rémisztő volt a felismerés, hogy a tárcája nincs a megszokott helyen…

Teljesen értelmetlen volt a mozdulata, hiszen csak a levegőt markolászta a táskája oldalzsebében... Ijedten kapott a fejéhez. Le kell higgadnia és végiggondolni a délelőtti eseményeket, amikor bevásárolt, merre vitte az útja és melyik volt az utolsó állomás?... Az események újragondolását nehezítette a délutáni alvással kiesett nem kevés idő. Mi is történt azóta, hogy hazajöttek?... Mindent kipakolt és a helyére tett, a tésztákat a spejzba, a fagyasztott élelmiszereket a fagyóba, minden a helyére került. Előfordult már régebben, hogy bennhagyta a szatyor alján, de most az is üres volt…

Időközben levette az utcai kabátját, mert hiszen oda indult, a dohányboltba, hogy mielőtt bezárnak, vegyen egy cigit…Ennek fele sem tréfa és kezdett belemelegedni… Gondolatban újra végigjárta az üzleteket és mindig ugyanoda lyukadt ki, az utolsó hely, ahol még mindig nem volt tele a szatyra… bőven elférhetett a pénztárcája a bevásárló szatyorban, az a Rossmann Drogériában volt. Az ott vett ajándéknak szánt áruféleségeknek külön kis tasakot kért… és fizetett. Ezután akárhogy is törte a fejét, nem vitte más felé az útja, mint egyenesen haza. Szokásain nem változtatott, hacsak, mert a zsebében ott lapult a doboz cigarettája, ha a vásárlások túl hosszú időre nyúlnának, és rá szeretne gyújtani, kéznél legyen, de oda nem fért volna már bele a tárcája, no de akkor hová tette? A szatyrából sem eshetett ki a hazafelé úton, hiszen nem volt az tele…

A legképtelenebb helyeket is már átnézte tucatszor, a fagyasztótól, a spejztól, a szekrényeken át kívül és belül, mögött és mindig ugyanoda lyukadt ki, az utolsó helyre, ahol járt. Mi történhetett ott, ami az istennek sem jut az eszébe?

Rá kellett gyújtania, hogy egy kicsit lenyugodjon. Talán nem ártott volna leülnie is, és tovább törnie a fejét még egyéb eshetőségekről, és összeszedni magát, de újra és újra csak azt hajtogatta, mi volt az utolsó állomás, hát a Rossmann Drogéria…

Még a gondolata is kétségbe ejtette és igyekezett kiverni minél előbb a fejéből is azt a verziót, ami senkinek sem válna a dicsőségére, ha bebizonyosodna, ha nem. Inkább vesszen, aminek kell, de elég húzós árat fizetne, ha valóban elhagyta valahol, mert akkor minden bukik. A bankkártyája, a személyije, a lakcímkártyája (hogy mi a fenének tartotta azt is a tárcájában?... most nem fontos) a lényegen úgysem változtat, a pénz a legkevesebb, ami pillanatnyilag érdekes lehetett, különben sem volt fogalma, mennyi volt benne, hanem a módja, és a köddé válása, meg az utánjárás, ha mégsem kerülne elő… Nem volt más választása, mint keresni tovább. Az nem lehet! Az teljesen kizárt! Ilyet senki sem tehet, a lányok?!... akikről ezt még csak nem is feltételezhette, itt jártukkor egészen mással voltak elfoglalva és egy percig sem hagyta őket magukra, meg különben is… Már nem csak a LED lámpaégő fehér fényétől, de egyre sápadtabbá vált az arca...

Ekkor végső elhatározásra jutott, hogy áthívja a szomszédasszonyát. Tisztában volt vele, hogy semmi oka azt feltételezni, hogy egy pillanatra is jó érzéssel fogja eltölteni, amit mondani szándékozik… elejétől a végéig elmesélte a kálváriáját, előrebocsájtva, hogy ez neki is mennyire rosszulesik, de nem tud mit tenni, annyira kétségbe van esve és más egyébre gondolni sem bír… Meglepte, hogy szomszédasszonya milyen nyugodtan veszi tudomásul, amitől ő pedig szinte rosszul van. Még egyszer gondolatban és egy fokkal higgadtabban, most már együtt próbálták végigjárni, pásztázni azt az utat, amerre járhatott többször is mellékesen megemlítette az utolsó üzletet, a Rossmann Drogériát... És akkor bevillant egy pillanatkép, mint derült égből a villámcsapás úgy hatott rá az, hogy ezt újra kimondta, megemlítve az ajándékokat, amikor már minden veszni látszott... Hogy nem jutott ez eddig az eszébe?... Elindult ama bizonyos szekrény felé. Az ajándékok ott lapultak - jó helyen - a szekrény egy sarkában a kíváncsi szemek elöl mélyen elrejtve és vele együtt a külön erre a célra kért kis tasak legalján, a pénztárcája is.

Leírhatatlan öröm, boldogság következett, és a megkönnyebbüléstől-e vagy a tehertől, amit ezidáig cipelt magában, az agyában, az asszony egész egyszerűen elsírta magát… Az ijedtségét, páni félelmét követő öröm közepette sem tudta figyelmen kívül hagyni azt a nyilvánvaló tényt, amit ezek után érzett, hogy szolgáljon ez az eset tanulságul valamennyiünk számára! Nem túlzás, ha azt kérdem, kell-e ennél nagyobb ajándék így karácsony tájékán?