:
Falun nevelkedtem, lágy füvön álmodtam
ébren öleltem fát, nem csak az álmomban -
szaladtam mezítláb a pillangók nyomán
együtt sírt velem az eső a könny jogán.
Bukfenceztem nyáron tücsök barátimmal
néztem, hogy a napra az este rárivall -
vonzott magához a holtág algás mélye
később rámtalált az ifjúkor szentélye.
Csórtam biz' virágát az orgona-ágnak...
bőrömön szívesen időzött a nyárszag -
kútvíz lett éjente mezítlábas csúszdám
nagyanyám ilyenkor nézett elég csúnyán.
Istállók hatalmas uraként megmondtam:
tehenek és lovak! hódolni szép sorban! -
ekkor a szabadság fogalma távol volt
csak testem érezte, elmémen átloholt.
Széna-alomban lelt engem a pirkadat...
azon feküdtem az Esti csillag alatt -
nem költött fel közben autócsikorgás
édesen durmoltam, senki sem tivornyáz.
Emlékemből ím, e csokrot most átnyújtom
lenne több is bizony, és óvom, ne múljon -
sosem feledjem el, hogy mikor-hol jártam
zsigerem bélelve, s Volt-okból nő szárnyam.
(124 szó a szövegben) (418 olvasás)
