Öngyilkosjelöltek
(fantasy)
Fájdalomtenger, mi parttalan, szigettelen
sérelmek úszkálnak abban apró halakként -
fel-feltörnek a felszínre bátor kalandért...
de látva a horgászt, alábuknak vesztesen.
Mindig arra vágynak, hogy békét találjanak
sós levegőt kapkodva tán majd tüdejük nő -
utána szárnyuk is, mit a kékség körülsző
s peregnek belőlük a kacajt kapált szavak.
Mert esély az lehet rá, minden oly változó
hallgatagabb hullámot húznak az orkánok -
és higgadt nappalt hergel fel sötét átok
azután...dübben az éj szíve, mint vad folyó.
Csendesebb percek bélyegzik a bősz vidéket
a bántalmak fekszenek ekkor a víz mélyén -
erőtlen lelkükben a sok, kifáradt élmény...
és csatát feledve, a szégyen perzsel, éget.
Erre hajók sem járnak, honnan is jönnének?
csak a mélység marad, meg a kiúttalanság -
e megfoghatatlant a léleksebek lakják...
bőrükön pikkelyesre aszott, nyákos kéreg.
Fájdalomtenger, mi parttalan, szigettelen
sérelmek úszkálnak abban apró halakként -
megízlelik az összes lecsöppent falat vért
hogy végül szabadságuk a pusztulás legyen.
|
|