:
Annyit nevettünk akkor, hogy a házak
szeméből kövérkés könnyek potyogtak -
búnkat vesztve szorítottuk örömünk
mint anya, ki éhes kisdedet szoptat.
Oly boldoggá értünk egyetlen napon
az ég-kapu kitárult fejünk felett -
szerelmes lelkünket Isten áldotta...
és szakadt szívünk lába előtt hevert.
Elébe mentünk a meg sem írt Sorsnak
a levegő forrt, testünk benne puhult -
lenyűgöző lett a mocskos, szikes föld
reméltük, hogy hozzánk azon eljutunk.
Nagyra nyílt ki az éjjel öblös szája
elnyelt mindkettőnket ez a krémsötét -
a Hold lustán folyó méze fürdetett
míg csókkal véstük a pirkadat ködét.
Kacagott a lomb, s kacagott a felhő...
mily' vidám volt a világtalan világ! -
azóta sem nyitott csodásabb nyarat
az Élet...minden zárban vannak hibák.
(98 szó a szövegben) (427 olvasás)
