Cím: Tengerség
Szerző: lambrozett - Sztancsik Éva
(09-02-2014 @ 08:48 pm)
:
Ott, ahol az Úr a Földnek karját nyújtja
és magához vonja, volt egyszer egy Tenger. -
Színt lehelt rá az Ég, mint kékfestő mester.
Nem kötötte testét gátfal, torlasz gúzsba,
nem kellett nap mint nap küzdenie dúlva.
Halakkal telt gyomra jóllakottan pihent,
ha időnként csuklott, gondot nem okozott, -
pár tengeri csillag más tájra vándorolt
és látvány-világát a pompás vízi-kert
folyton formázgatta, az újtól sem ijedt.
Ám változott a kép, jöttek az Emberek.
Hegynyi hajók báván hullámokat hágtak. -
Szántották a habot, lobogtak a vásznak,
kuszán fodrozódott a nyugodt rengeteg...
Felébredt a Tenger, megtorlásért remeg.
Nem ismer kegyelmet, nála nincs bocsánat.
Darabokban dől szét, az, mi bőrét nyúzza. -
Mereng most magában...Kötve lelke gúzsba,
hetykesége hátán puhány-nép vert házat,
őt meg sem kérdezve, ó, ez mily gyalázat!
Azóta haragszik Nagy Víz a gyarlóra...
szövetkezve széllel, eszement viharral. -
Besúgóvá lett itt cápa és a kardhal,
így tett a medve, ki jeges is, meg fóka,
vigyázz hát Kalandor, a Tenger csalóka.
(141 szó a szövegben) (458 olvasás) 
|
