Éva Lambrozett: Meglehet...

...éjjelente szaporán szállnak a szellemek,
mert ilyenkor a sápatag Hold meg az Álom
egymásnak kedvesek és festetlen nászágyon
újszülött rém-kórusukkal démont keltenek.

Hasztalan tagadnám, e csintalan jegyespár
"veszettül" reprezentál, tudatot ostromol.
Földi népre ráront a haddelhadd, a pokol.
Káprázat, látomás, oly tüneményes leltár!

Szerelem-gyerekek rohangálnak sötétben.
Mily sokan lettünk hirtelen itt, a szobában;
rémültségem erembe-barnul, kocsonyásan.
Felébredek. Álldogálnak köröttem, tétlen.

Hallgatom őket, suttogva rólam beszélnek;
ijedt, szín-dézsmált arcom érzi a sok senkit.
Kaszálva int karom ágyamból fél-méternyit.
(Hess! Papoljatok ott, ahol hisznek tinéktek.)

Visongva, fürgén lapoznak előre, s vissza;
elmém olvassák, mialatt kacagnak, sírnak.
Elönt a félsz, a pánik...segítséget hívjak?
Gondolatom levét nyámnyila vérem issza.

Ám feldereng valami a függöny szélénél...
mázlim pislog, tetemre hív a pilledt hajnal.
Zavartan körülnéz, enyhén restellt sóhajjal,
tudván: a testetlen messiás bennünk békél.

(Éva Lambrozett - 2015. május)