Éva Lambrozett: Végletek

Dallam a zongorán
felhangzik jó korán -
közelről sompolyog,
kéményből tántorog.

Akkordot félbe-hagy,
erre egy hang lefagy -
lépcsőház füstje közt
pár ritmus összetört.

Csatáz fénnyel, éjjel,
sosem bír mértékkel -
szorgosan tombolva
sziesztám zsákolja.

Kérdem én: mit tegyek?
Dúlt vérem jaj, remeg. -
(Kottán szánt a lárma,
billentyűd szolgálva.)

Szóljak-e finoman?
Vagy tűrjem vidoran? -
(Varázzsal kevered
bennem a kesered.)

Dúdolom is kérem,
pedig dehogy védem -
bűvész e szenvedély,
...hiába oly sekély.

Egy másik lakásból:

Muzsika dorombol,
duruzsolva tromfol -
taktus-tusra leltem
éden-völgy öledben.

Honnan jössz és miért...
nem kérdem, ki kísért -
ha felemel, s úgy tart...
közelebb lesz Túlpart.

Onnan messzibb látok,
fogyóban a Bábok... -
Nincs harsány, vad zene,
szétfoszlott szelleme.

(2012 / 2015 június)