Talpam alatt hó ropog,
arcomon jeges fuvallat.
Szerelemmel vívott harcban,
lényem alulmaradt. Most
messzeségben eltűnt érzés
lágy dallamát hallom, mi
valaha éltetett. Ma már
csak emlékfoszlány, képzelet.

Minden reményem elveszett.
Egykor szerelem boldogított,
most szenvedés. Naponta
eszi, mardossa lelkem, így élem
létemet. Nem szűnik a tátongó űr
mi itt fáj legbelül, s mitől
az akarat menekül.