Mint fuldokló ki hullámokkal küszköd;
Tudva, hogy a harcban élete a tét,
úgy érzem én is a halál kelepcéjét, miből
kénköves lávaként folyik szét a lét.
Parázslik a pokol, lángolva ég lelkem.
Amerre megyek, sár és pusztulás.
Mellettem a kín dühödt vérszemekkel;
Ingovány léptű, mély gödrű vermet ás.
Keserédes pillanatok megtörik a csendet.
Szétszakadt szívemben nincs már álmodás.
Pedig repülni vágytam fenn a fellegekben,
de szilárd talajt ért a könnyes szárnyalás.
Torz fényű képekben szürke árnyak bújnak.
Szilánkká tört benne a valós látomás.
Vérrel festett ecsetjében szívdarabok sírnak,
nem illeszti össze most már semmi más.

2008.09.25