Még látom az öreg péket abban a kis utcában,
hol a kenyér illatáért sokszor meg,, megálltam,
még látom a szakajtót a dagasztott kenyérrel,
mit jó nagyanyám sütött a drága két kezével,

még érzem ízét a fahéjas, frissensült kalácsnak,
az ősszel learatott, sárguló, tengernyi búzának,
még magam előtt látom néha a lábatlan üstöt,
s nagyapám, mikor pipájából engedte a füstöt,

még visszavágyom házunkba, az ölelő karokba,
még belebújnék a frissen hordott széna halomba,
s lennék pár órára értetlen, rakoncátlan gyermek,
kit néha a vizes nádpálcával jól fenéken vertek,

s álmodoznék a réten, zsíros kenyeret majszolva,
közben visszaemlékeznék messze tűnt arcokra,
és hallgatnám a kismadarak csicsergő dallamát,
csak egy pillanatra, újra élne számomra az a ház.