Mélyen a tó vizében még álmodik a nyár,
de felszínén már őszi eső permetje szitál,
s ahogy a hűs habok hullámokká válnak,
kavicsként sodorják a szökni indult vágyat.
Viharverte falombokon, apró száraz ágak
őrzik majd emlékét a szívek dallamának. 
Tavasszal a fa rügyet hajt, ismét élni kezd,
a nap elűzi maga mellől a gonosz felleget,
s akkor aranyszikráiból én is fényt kapok,
talán simogató sugarától boldog maradok.

2008.03.14