Botladozó járású, halálra váró életek
tipegnek a megkopott penészes kövön,
nem figyel már rájuk, csak a múló idő,
s az őket elkísérő jeges szívű közöny.

 
A falakról málló vakolat belülről vérzik,
rajta a rátapadt öregség árulkodó jele,
s az elfáradt arcokon, csak a pillantás az,
mely megrögzötten incselkedik vele.

 
Nehéz mondatba foglalni az élő rettenetet,
mely csoszogva járkál, fejével biccent,
egy szál cigarettáért már meghalni képes,
mert abban még látja, az elforduló Istent.

 
Bűnnel élnek, bűnnel fekszenek, a napok
könnyeket zokognak az erőtlen kezekben,
már menni készülnek, csak a búcsú nehéz,
magasra röppenni, ilyen szárnyszegetten.

2008.01.20