Ha volna időm még egyszer, újra helyrehozni, minden
könnybefulladt, kínos megbotlásom-kevésbé fájna, hogy
elrohan az élet, kisimulna arcomon az idő rótta ráncom.
A jövőm csupa talány, rejtélybe bújt álom, minek jelentését
kutatom, de kétkedéssel várom a mellettem tébláboló
holnapot, mi arcomba nevet, ha úgy érzi mindent letarolva
kedvet elvehet. Mikor majd győztes harcosként babért arat,
s körülöttem a szó ereje is erős marad, akkor megújult hittel
reményt nyújthat felém, s újra megtalálhat az elkóborolt
remény. Ha majd a lét, utat törni vágyik a végtelen felé, hol
a szabad akarat visszaadja régi énem, mi voltam akkor,
mikor éppen hinni tudtam, hogy mindaz ami él, egy folytonos
körforgás, mely sejtenként újul szívem közepén, akkor lesz még 
időm visszahozni múltam, szerencsém, melyet ha tehetném,
minden kedves percbe beletemetném.
Nem alkudnék évekkel, mik megaláztak néha- szembenéznék
magányommal, mi könyörtelen, léha, s töretlen erejétől sem
rogynák térdre, a rideg éj keservétől egyre jobban félve, de
már nincs év, nincs nap, csak múló pillanat, mely lesodor az
útról egy villanás alatt.

 2008.03.15