Százéves tölgyfa alatt ezeréves álom,
szendergő szépségét ámulva csodálom,
féltve őrzi ősz színét lehulló lombjának,
mit betakargatnak éjsötét múltárnyak.

 
Kérges faodvában ott szunnyad az idő,
málló törzsében rég szétfoszlott az erő,
csak lelke marad tiszta, belülről az védi,
mikor palástolt érzéseit jeges vihar tépi.

Magányosan áll, már nem nézi meg senki,
pár karcolat az, miből hitet tud még merni,
s az örök emlékből, mely ott marad a fával,
pár belevésett szöveggel, sok ott felejtett
vággyal..

 

2008.04.14