Álmatag könnycseppek csordulnak a földre
- nyári harmatként szitáló ezüsteső szemek-
gyöngyöket sírnak egymásért, egymásnak-
mint én is, mikor félek, hogy elveszítelek.
Szelíd öleléssé válik a halk szavú félelem,
nem tudja még titkát, s nem sejti hogy lehet
álmodozó szívvel meghalni akkor is, mikor
szemünk tüzében éled egy felhevült tekintet.
Figyeld, figyeld a fényjelet! Meglátod benne
a legszebb perceket. S tudni fogod, érted, te
vagy az az ember, kinek hitem odaadtam,
s akit mindenkinél jobban, jobban szeretek.

2008.07.23