Ó szerelem, te kedves, te jó, te drága,
Töröld le az emberek bús könnyeit!
Ne hozzál bánatot e szép világra,
S ragyogd, öleld a nappalok fényeit!

Ne legyen senki sohase magányos,
Hallja mindenki vidám éneked szavát,
Ne legyen számukra az élet homályos,
Zengjék harsányan a boldogság dalát.

Látod? Érted naponta megölöm magam,
Énemmel küzdök, és harcokat vívok,
Tenéked harsog fájón átkos szavam,

Nézd, most is zokogva, hangosan sírok!
Szánj meg és add nekem végleg önmagad,
S a boldogság nálam – örökre megmarad!

2006. július 3.