Előttem szalad egy régmúlt szerelem,
Tó vízét korbácsolva, sodorva száll,
Nyújtom karom, tán még megölelhetem,
Ám ő nem hív, mogorván, némán jár.

Langyos szellő felett sötétlő felleg,
Én alá álmodom mégis a kék eget,
Ismerős árnyak, ha felém intenek,
Hullámverésként hűtik égő szívemet.

Hittem, a tó partján állva meglátlak,
Rád találok újra a hullámok között,
Reméltem e találkozás nem fáj majd,

Mosolyogva ülsz már a régmúlt fölött.
Nem látlak - arcomon a könny lassan pereg,
Magányát kiáltva, búsan kesereg.


2007. február 3.