szépsége kacagja a nap szürkeségét,
megbotlik ében-éj haján a csillogás,
üdesége megfricskázza orrom hegyét,
míg kortalan tekintetem megül farán,

bőrébe ősi kreolt kevert az áldó.
gyönyörű, gyönyörű. az ősz előtt száguld,
kávé-pillantása férfiszemet szántó,
s fehér villanásába a lelkem rándul.

rég volt. emlékére sárga lapok hulltak
vajon, él-e? és boldogan ölel? talán!
vajon, éppen rám gondolna ő is újra?

rég volt. oly szép és gyönyörű mint a hajnal,
miként érintésén az éjjel hal csodát,
úgy idézte ezt a görög lányt az útra.

Skopelos, 2008. július