Küzdőtér |
|
|
|
Cím: FullExtra termelési értekezlet Szerző: csitesz - Dávid József (04-30-2007 @ 05:32 pm)
:
Az igazgató megköszörülte a torkát. Az asztal körül csend lett. Még senki sem látott ilyen négyszögletű körköszörűt. Látva a helyzet komolyságát, ovóbácsi egyből rohant az elsősegély ládáért, meg a reverendáért. Biztos, ami biztos. Tapintani lehetett a csendet. Kerlac tett egy kísérletet a mellette ülő Erotika kizárólag felnőtteknek szóló, fotókkal illusztrált legújabb akció könyve kitapintására, de a mellette ülő Káma Szutrától akkora pofont kapott, hogy jól ápolt bajsza kérdőjelet formált, lement alfa pozitúrába, és azt ismételgette őfelsége Néma Kapitányának, hogy: " Én Őfelsége titkos ügynöke vagyok. A számom: 00? Mangó a feje tetejére tolta napszemüvegét.A legújabb divat. Rajta a gyártás helye:Made in Manduland. Az igazgató nekivágott a beszámolójának. Egy bozótvágó késsel. - Kedves kolleginák, kollegák, és Nemtelka Néni a Főportálról! Azért gyültünk össze, hogy megbeszéljük Intézetünk, a II. Vilmos Körte-mezei pszicha-, pszichi-, pszichoanalízis.. ( fene ebbe a Frajd Zsigába, hogy nem tudott egy magyarul kimondható nevet találni ábránd-elméletének), szóval, az Intézet bezárást, tekintettel a kórházi ágyszám csökkentésből kifolyólag. - Valaki zárja már el azt a csapot, mert nem hallom saját gondolataimat! - Felkérem MZperX gazdasági igazgató Urat, hogy ecsetelje Intézményünk gazdasági helyzetét. MZperX kézbevette ecsetelőjét, lenyomta az igazgató torkán, hogy elállítsa a vérzést, és elrikkantotta magát: - a2 + b2 = c2. Kisangyalom! Csigabi erre kibújt házából, és megkérdezte: - Ki szólított? Szakállas a gazdasági beszámolón elgondolkodva magába, és sörbe merülve vakargatta pubertás pattanásait. Mágnes szigorúan rászólt, hogy ne vakargassa azokat, mert ha felnő,nem veszik fel az egyetemre, és mehet Kanadába fát vágni. - Ez azt jelenti, hogy ma nem kapok vacsorát? Vagy mégis? - kérdezte naiva határozott hangon. - Nyugodjon meg Kollegina! Megfelezem magával a vegatálamat . Enyém lesz az étel, Öné a tál.- szólalt meg nagylelkúen winner, és győzteshez méltó határozottsággal tamiska nyakába akasztotta az arany Medállt. - Akkor talán folytassuk a megbeszélést. - zárta le a hozzászólásokat az Igazgató egy méretes lakattal. Felkérem Anyácska főnővért, hogy tegyen jelentést az ápolási munkáról! Anyácska a rá jellemző szelíd mosollyal felállt, tisztelettudóan levette nyakából a korbácsot, és két tomfára támaszkodva ( rendőrségnél rendszeresített férfi testápló), nekivágott beszámolójának. Mickey48 még a szabadságharcból származó lendülettel kapta el fejét, de maninblack nem volt ilyen gyors. Felesége, az Égi Kékség gyönyörködve figyelte a párja szeme alatt növekvő kék foltot, és szerelmes hangon csivitelte: - Drágám! Te is bekékültél? Látom, hogy igazán szeretsz! Ezentül maninblue-nak becézlek majd. A hangzavarra Szemhéjnak felpattant mindkét szemhéja, és szeme megállapodott Erotika képeskönyvén. Leka mosolyogva figyelte a történteket, közben Reggeltől-délig c.versét dudolta magában, és arra gondolt, hogy csak ezt a délutánt élje túl. Szempilla, az Intézet művészeti igazgatója szólásra jelentkezett. Jelentkezésését egyhangúlag elfogadták, de megszólalni nem engedték. Szempilla sírásra görbülő téiridővel, és szájjal így szolt: - Nem baj, majd dalban mondom el! - Támogatom! - ugrott fel stando az asztalra, ha már zenéről volt szó, és "sokác"- szerint népveseletbe öltözve eljárta a kisebbségi önkormányzatok demokra-diktatórikus vezetése című táncot. Csizi elmélyülten figyelte álmában a produkciót. Annyira megérintette a tánc ritmusa, hogy két hortyantás között arrébb rúgott három boros üveget, majd felkiáltott: - "Sors, nyiss nekem tért"! Leslie Li170 sörös dobozokon verte a tánchoz az ütemet, miközben csigabi gondosan töltögette az infúziós tartályba az életet adó folyadékot a dobozokból. Li hálásan nézett csigabira: - Hölgyem! - Az életemet mentette meg! - Jöhet a következő doboz! Angyallány, a jegyzőkönyvvezető, égi mosollyal körmölte az eseményket jegyzőkönyvbe. A tanácskozás végére mind a tíz körme elkopott. Ekkor felállt Pécsi Zoli, az Intézet tűzvédelmi felelőse, és poroltóval a kezében elkiáltotta magát: - Elég! Eszükbe jutott, hogy míg a tűzvédelmis tűzálló tálból eszi meg vacsoráját, addig nekik csak egy gyúlékony műanyag doboz jut. - Köszönöm kolléga, hogy tűzről pattantan rendet teremtett! - ragadta magához a szót, és a bodza pálinkás poharat az Igazgató. - Tehát napirendi témánk,melyet egész délután vitattunk, hogy mi legyen betegeinkkel az Intézet bezárása után. Majd a b-102 embernek látszó droidhoz fordult, aki ötcsillagos konyakkal olajozta receptorait: - Tudna adni egy gyorsjelentést betegeink számáról? - Természetesen- felelte b-102 jelentősen gyorsan., és lehajított még egy feles nyakolajat. - Egyetlen ápoltunk valami Csibész József, aki csitesznek képzeli magát. Kiemelten súlyos eset. Grafomán, boromán, erotomán. A többiek meggyógyultak. és gyógyultan távoztak. Az értekezlet tagjai kérdően néztek az Igazgatóra. Az Igazgató verejtékezve lazította meg agykerekein az anyákat, és nyakán a nyakkendőjet. - Khm, hát igen. Ez valóban így van. Egyébként had mutatkozzam be a kollégáknak. Csibész József vagyok, aki csitesznek képzeli magát.
(660 szó a szövegben) (720 olvasás)
blue: (04-30-2007 @ 05:46 pm) Józsi, most folyt a szememből a könny, mert annyira jót nevettem az egész történeten. Remélem a következő talira is kitalálsz valamit. Fantasztikus volt, csak gratulálni tudok. puszi: égi kékség )))))))))))))) ui.: a Zűrhajót is folytatni kellene!!!!!!
LEKA: (04-30-2007 @ 05:55 pm) A talin is nagyon tetszett. Most ismét mosolyt fakasztott:))))) Üdv.Éva
Netelka: (04-30-2007 @ 06:14 pm) Nemtelka néni kikéri magának a nénizést! Egy szerencséd van, hogy öreganyádnak szólítottál :D
tokio170: (04-30-2007 @ 06:23 pm) Kedves Barátom...újfent megröfögtettél...uffnye hukk (!!). Hali, 5*-os pacsi!
Eroica: (04-30-2007 @ 06:26 pm) Csiteszemjózsim!
Olyan jó volt "olvasni" téged, mintha képeskönyvből olvasnék! Értettem is minden egyes szavad, nem úgy mint a minta-talin, ahol vagy a közönség vagy saját maga a szerző zavarta az előadást gátlástalan nevetgélésével! DDD:)))
csitesz: (04-30-2007 @ 06:29 pm) Drága Kékségem! Viszem át a papírzsepit, hogy felitasd könnyeid! Örülök a mosolyodnak. puszi Józsi
csitesz: (04-30-2007 @ 06:31 pm) Évi! Köszi a mosolyt. Igyekszem még többet csalni majd az arcodra. puszi Józsi
csitesz: (04-30-2007 @ 06:36 pm) Kedves Neti! Csak azért "Néniztelek", mert 18 év alatt nem lehetnél főportálnok! Te meg szerintem alatta vagy. Látod, figyelek Rád! :-) puszi Józsi
csitesz: (04-30-2007 @ 06:39 pm) Rizsevő Barátom! Röfögni lehet, de vigyázzál, hogy az abrak azért maradjon benned. Nagy pacsi. Józsi
csitesz: (04-30-2007 @ 06:43 pm) Drága Erotikám! Elnézést, hogy szóban nem voltam túl érthető. Mikor írtam, akkorákat röhögtem saját hülyeségemen, hogy Kedvesem többször megkérdezte, nincs-e valami bajom. Nincs. Csak bolond lyukból bolond szél fúj. Köszi a mosolyt. puszi Józsi
lena1: (04-30-2007 @ 07:02 pm) Köszönöm, Józsi, hogy elmesélted a talin történt eseményeket. Nem tudtam ott lenni, de ha ilyen lehengerlő műsort adtok elő, Én sem akarok kimaradni belőle. Nekem nagyon tetszett, írásod. Amúgy is imádlak, mert te mindig megmosolyogtatsz. Puszi.Lena
agnes: (04-30-2007 @ 07:14 pm) Csitesz! A te nevetésed miatt, amit ott akkor nem értettünk,...az mostmár világos....Ja Szkallas azóta bort iszik, fröccsnek......Most is könnyesre röhögtük magunkat.
Anna1955: (04-30-2007 @ 07:40 pm) Így olvasva is fergetegesen hatott, főleg, hogy most azt is értettem amit Te elnevettél....:)))))
Captnemo: (04-30-2007 @ 08:03 pm) Jót vigyorogtam megint.:)) Ezek a rögtönzések nagyon mennek Neked:))
szemilla: (04-30-2007 @ 09:32 pm) az a csizi szájába adott mondat is roppant találó!
naiva: (04-30-2007 @ 09:41 pm) Hát ez nagyon jó volt Józsi, a talin is, itt is végigröhögtem:)) És ezt most naggggyon határozottan mondom!!!! :)))) Vagy még sem...?:))
tokio170: (04-30-2007 @ 09:58 pm) Csiteszem...abrakot a lovak esznek....a disznók azért "csak" röfögnek...szeva! :DDD
ovobacsi: (05-01-2007 @ 02:06 pm) hihetetlenülfantasztikusantámadolarekeszizmokellen!!! :)))
stando: (05-01-2007 @ 02:48 pm) :))))))))))))))) Bolond vagy, Józsi, Kedves, de ez itt és most dicséret. :))))))))))))))))))
csitesz: (05-01-2007 @ 05:12 pm) ovobácsi! ( Vagy tisztelendő Ür!) Vegyél nagy levegőt, és edződjél. Már készül a mkövetkező durranás. köszi a hsz-t. üdv. Józyi
csitesz: (05-01-2007 @ 05:14 pm) Kedvesem! Tudom, hogy bolond vagyok. A Te bolondod. puszi józsi
piroman: (05-01-2007 @ 07:47 am) Atomos bombos! (Ógör. kif. jel.: nagy durranás) :)))
tamiska: (05-01-2007 @ 08:14 am) Mosolypgtató, nagyon jó írás. Csak /kicsit/ az a baj, hogy rajtam IS lehetett mosolyogni
Itt köztetek azért szerek lenni, mert a dá-dá is símogatássá szelídül.
TáMi
winner: (05-01-2007 @ 10:19 am) Javasolni fogom a Fullextra mókamesteri címét, adományozzák neked.
Indoklás: csak
csitesz: (05-01-2007 @ 11:01 am) Lenocska! Ha szeretsz nevetni, akkor gyere el a műjusi talira. Szintén Pesten lesz. Életem fő művével készülök rá. örülök, hogy mosolyogtál. puszi Józsi
csitesz: (05-01-2007 @ 11:05 am) Kedves Ági és Szkallas! Örülök, hogy kiderült az eddig sem túl borús ég. Örülök, hogy mégegyszer nevettetek. puszi és üdv. Józsi
csitesz: (05-01-2007 @ 11:07 am) Drága Anyácska! Akkor világos minden. Készül a Tragédia! Ahogy a VIP-en megbeszéltük. puszi Józsi
csitesz: (05-01-2007 @ 11:09 am) Köszi Kapitány! Mint fentebb írtam, bolond lyuk, bolond szél... üdv. Józsi
csitesz: (05-01-2007 @ 11:13 am) Kedves Szempilla! Azért lövök, hogy találjak. Örülök, hogy tetszett csizi mondata. Azért a Te " Majd dalban mondom el!" idézeted sem volt semmi. És találó volt. puszillak. Józsi
csitesz: (05-01-2007 @ 11:16 am) Drága határozott sossyka, illetve Naiva! Vagy hogy is hívnak? Most akkor tetszett? Vagy mégsem? Dobj föl egy pénzérmét. Döntsd így el! Aztán a pénzérme vagy leesik, vegy nem. puszi Józsi
csitesz: (05-01-2007 @ 11:18 am) Igen piro! És mindent elnyelt a tűz! Jöhetsz a fecskendővel. Meg a sörökkel. üdv. Józsi
csitesz: (05-01-2007 @ 11:20 am) Kedves tamiska! Semmi dá-dá nem volt. Kaptál egy aranyérmet. Mert megérdemelted. üdv. Józsi
csitesz: (05-01-2007 @ 11:23 am) Rendben van Winner-győztes barátom. Terjesszél föl a full udvari bolondja címre! Vállalom. Már csak azért is, mert az udvari bolondok nem a legostobább emberkék voltak akirályi udvarokban. üdv. Józsi
csitesz: (05-02-2007 @ 02:51 pm) Szia Metál! Hát persze, hogy szeretem Rejtőt. Azon is nőttem fel. Az alapműveltség kelléke. köszi, hogy itt jártál. üdv. Józsi
csizi: (05-02-2007 @ 08:36 am) Imádom az ötleteidet, a humort, és az iróniát . Majd ha kijózanodok, beszélünk. Cs.
Metallica: (05-02-2007 @ 08:53 am) Jót nevettem,gondolom te is szereted Rejtő Jenőt.Gratulálok!
|
[ Vissza: csitesz - Dávid József | Művek listája ] |
|
|
|
|
|