Hívogató

                                       ( Prelude )

                       
                          Az ablakon beszalad a fénysugár
                          s hívogatóan a függönyön kalimpál.
                          Átmelegszik elaludt gondolatom.

                          A vízcsepp páraként hagyja el a földet
                          s megfürödik a rózsabokron
                          s én hozzád futok, már nem fuldoklom.

                          Miséhez a harangok megkondulnak,
                          őzek a tisztáson összefutnak.
                          Két erős karommal belédfogodzom.

                          Pókhálóján frissen szusszan a szellő,
                          kemence a kenyérről mosolyt csal elő,
                          s megcsókolom hajadnak fürtjeit.

                          A patak hangosan megárad
                          éjjel is ment, de csak magának.
                          Mi már együtt vagyunk a nagy igazságnak.

                          Hallgatjuk a pacsirta énekét,
                          kíváncsian várjuk -vajon mi jön el még?
                          mirajtunk már nem foghat a bánat.

                          Belenézünk: -Ez a táguló világunk!
                          Nekünk már mindig szép az álmunk
                          minden utunkat együtt bejárjuk.

                          Kertünkben a virágok összebújnak
                          már nem válunk el, hiába jön a holnap
                          arcunkról a dallamok messzire jutnak.

                          Rügyet bont bennünk a szerelem,
                          "mindened" jobb ma énvelem
                          ha ránk köszönt a vidám tavaszi nap

                                       ( Accord )

                          az ablakon beszalad a fénysugár
                          s hívogatóan a függönyön kalimpál,
                          a vízcsepp páraként hagyja el a földet

                          s megfürödik a rózsabokron.
                          Miséhez a harangok megkondulnak,
                          őzek a tisztáson összefutnak

                          pókhálóján frissen szusszan a szellő
                          kemence a kenyérről mosolyt csal elő
                          a patak hangosan megárad

                          éjjel is ment, de csak magának
                          hallgatjuk a pacsirta énekét
                          kíváncsian várjuk vajon mi jön el még,

                          belenézünk: ez a táguló világunk
                          nekünk már mindig szép az álmunk.
                          Kertünkben a virágok összebújnak

                          már nem válunk el hiába jön a holnap
                          rügyet bont bennünk a szerelem
                          "mindened" jobb ma énvelem

                                       ( Sonata )

                          átmelegszik elaludt gondolatom.
                          S én hozzád futok, már nem fuldoklom,
                          két erős karommal belédfogodzom

                          s megcsókolom hajadnak fürtjeit.
                          Mi már együtt vagyunk a nagy igazságnak,
                          mirajtunk már nem foghat a bánat

                          minden utunkat együtt bejárjuk
                          arcunkról a dallamok messzire jutnak,
                          mert ránk köszönt a vidám tavaszi nap!