Rakom a téglát. Épül a fal.
          Pillérek kiemelkednek.
          Betont öntök, simítom hamar.
          Tető kell az embereknek.

          Világra nyíló ajtót teszek
          mellé térlátó ablakot.
          A vándorok, ha úton lesznek,
          majd szólni rajtuk akarok.

          Kérdezem tőlük, - Mi a cél?
          De választ nem ad szájuk.
          Felfelé néznek, s mind remél,
          hogy szabad ég a sátruk.

          Na, most magamtól mit tegyek?
          Mögöttem sok-sok munka.
          Ház ura? Vagy szabad legyek?
          Melyiket dobom sutba?

          Tovább emelem a falakat.
          Sötétben világít tornyom.
          S mert megváltó minden akarat,
          talán lesz még kihez szólnom.

          Ha a téglák majd leomlanak,
          és szabad lesz minden ember,
          a küszöbön állok hallgatag.
          Remélem hazudnom, nem kell.