Koppan az elfáradt makk a földön,
                  levélke alá bújik a bogár.
                  Megpihen trillázó jó kedvével,
                  a berkenyét markolja egy madár.

                  Eltévedt lelkek sóhaja lebben,
                  szellőcskével lopódzik az álom.
                  Oson a holdfény a tisztás felett,
                  fényecske épp mászik a fűszálon.

                  Majd buzgón felragyog egy csillag is,
                  de ágak között remegőn fázik,
                  és lángcsóvát hagyva maga mögött,
                  a világűrrel labdázva játszik.

                  Szívdobbanásod a legszebb dallam,
                  fülemben törött szinkópa hever.
                  Árnyékok kúsznak, majd összeérnek,
                  ölednek melegével alszom el.