Színes lomb-ruháját épp, hogy levetette.
Néhány halott levél maradt ágainak dísze.
Csupaszon didergett a novemberi ködben.
Esengő gallyai az Ég felé törtek.
S az Ég megkönyörült: hófehérrel fedte.
Korán hullt hó-dunna takarta be lágyan.
Boldogan hajlongott elegáns pompában.
Szűzi, friss bundáját hiún mutogatta.
Az emberek szívét ünnepre hangolta.
2007. november 18.
Lyza1: (12-01-2007 @ 07:33 pm)
A két ellentét: a szomorúság...és a boldogság...
tetszett...
naiva: (12-01-2007 @ 07:56 pm)
Igen Lyza, egész más, ha a hó "felöltözteti" a csupaszon didergő fát... Látni is jobb, és valahogy úgy éreztem: a fának is jobb!:)))Köszi!:)
lena1: (12-01-2007 @ 08:28 pm)
Mi is ilyenek vagyunk, mint ez a fa. Néha pompázunk, néha olyanok vagyunk, mint az elárvult falevél. Szép a versed, drága Naiva. Puszi.Lena
kiralylany: (12-01-2007 @ 08:54 pm)
Aranyos versike!
naiva: (12-01-2007 @ 09:56 pm)
Igazad lehet Léna:) Köszönöm:)
naiva: (12-01-2007 @ 09:58 pm)
Királylány:) Hát igen, nekem is olyan gyermek-vers szerűnek tűnik:) De olyan szép volt az a fa, és olyan jól esett ránézni:) Le kellett írnom:)
naiva: (12-02-2007 @ 01:12 pm)
Köszönöm druszám!:) Megnyugtat, ünnepre hangol a szép, fehér, frissen esett hó...
zsuka49: (12-02-2007 @ 05:13 am)
Nekem is tetszett, jó volt olvasni!!
Szeretem a havat, amikor szép fehér minden....
Puszizsuzsi
AngyaliAndi: (12-02-2007 @ 06:51 pm)
Az enyém már hangolódott!:))))))) Puszi: Andi
piroman: (12-03-2007 @ 02:32 pm)
Kedves vers! :)
naiva: (12-03-2007 @ 08:29 pm)
Andi, az enyém is hangolódik:) Folyamatosan:)
naiva: (12-03-2007 @ 08:30 pm)
Köszönöm piro!:)
