Bolygó vagyok…
feneketlen, fekete űrben
hold nélkül lebegő
mindig ugyanazon a pályán
keringő
hideg, kék fényben csak
önmagam fürdető…
Kopár bokor vagyok...
mezőn hólepel alól meredező
dísztelen ágak kusza halmaza
átölel, de dermeszt a zúzmara…
jeges szél járja át zörögve
elszáradt ág-bogam
Kialvó fény vagyok…
füstszürke szmog oltja ki bennem
világosságomat
melegem lassan illan… elnyeli
a kíméletlenül szorító,
terjeszkedő fagy
Kicsit meghalok...
szürkén gomolygó ködbe burkolt
lelkem télbe takarva alszik
feledve a nyári álmokat
pihennék most…
ne zavarja meg senki téli álmomat!
2007. december 29.
