Rossz a hangulatod ma, pocsék a kedved…
Mond, mit tegyek, hogy jobbá tegyem?
Már mindent próbáltam… bohóckodtam is….
Ugráltam, csikiztelek… mint  egy ovis…

Nem hatott semmi… hiába beszéltettelek.
Minden gondolatod szürke volt és fekete.
Makacsul sajnáltad tovább szegény önmagad
Óvni akartalak, s fájt tehetetlenségem tudata.

Tudod ma vihar volt… dühöngő szél és eső.
Tombolt az ablakon túl a fékezhetetlen, ősi erő.
Világvége-sötét takarta a súlyosan komor eget,
Mennydörgés robaja csattogott riadt fejünk felett.

Aztán hirtelen, ahogy jött, el is vonult.
Szikrázott a levegő, az esőtől megtisztult.
Láttad? Szinte karnyújtásra voltak a hegyek
S a kinti táj a fényben élesebb s tisztább lett…

Meglásd így vonulnak el arcodról az árnyak…
S mint vihar után nyúlnak ég felé az ágak,
Úgy tárod te is karod az óriási égre
Álmodni mersz… s újra fellépsz a felhőkre….

2008. március 01.