Betonfelhők


elmondanám…
azt hogy…

elismételtelek. tízszer. százszor.
ahogyan elismétli a domb a vibráló ablakot,
a vonatfüttyöt, a porcelán hallgatást,
a júniusi betonfelhő-darabot…
(esett szemedben azon a hajnalon)


milyen csend lett bennem. hiába
becézted lehunyt szemem,
én egyre csak más tájak dombjait láttam.
valamikor kipányváztak a hályogok,
és én évek óta nem tudok aludni
a bennem-éjszakával.


ha most elmondanám neked, hogy én
mindig ott vagyok, ahol nem vagyok...
nem lenne benned erre értés.
lassítva gördülő ablakok karcain át
évekig néznéd, ahogyan
szívedben felejtett súly vagyok.


dörög a fény. és a betonfényű felhők
belőlem morajlanak ki. túlkongnak.
nem hallom.
sietek máshol lenni,
hogy majd egyszer,
(ahol máshol hallgatnak halmokat a dombok,
ahol mást ráz a kék mennydörgés
más vonatablakok karctükrében)
én újra veled legyek itt...

nem, el mégsem mondhatom

 





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=9821