| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
A tábor Ideje:: 02-09-2004 @ 08:18 pm |
|
|
|
|
|
Jász László:
A
tábor
1. nap
A völgy, ahol táboroztak, két égig érő hegy lábánál helyezkedett el. Furcsa módon az egyik hegyen gyönyörű fenyőfák helyezkedtek el, magasba nyúló újabb hegycsúcsokat alkotva. Lombjuk olyan zöld és csillogó volt, mint amikor a hajnal vízcseppjei megcsillannak a fűszálakon, ahogy a kelő nap sugarai rájuk néznek. A másik hegyen tölgyfák sorakoztak katonás sorokban. Leveleik már-már átváltoztak tavaszi virágos rétté, olyan káprázatos színekben pompáztak. Ágaik alatt két kis patak csörgedezett, akik a völgyben találkoztak egymással.
A kis csapat első napja az ismerkedéssel telt. Duci egy kövér, nagyítólencsére emlékeztető, de az is lehet, hogy inkább egy szódásszifon aljához hasonlító, szemüvegben is alig látó, 20 év körüli fiú volt. Az volt a mániája, hogy állandóan vicceket mesélt mindenkinek, még akkor is, ha olyanokat mesélt, amiket már ezerszer elmesélt, vagy éppen abszolút nem figyelt rá senki. A csapatban ő volt a jókedvfelelős. Ha valakinek egy csöpp rosszkedve is volt, azt pár perc alatt föl tudta vidítani. Már sokszor próbálkozott a fogyókúrával, de mindig ugyanúgy visszahízta azt a pár kilót, amit leadott, ezért úgy döntött nem érdekli tovább a fogyókúra.
Dexter, egy mindentudó lexikon volt, vagyis azt hitte magáról. Mindenbe beleszólt, ha kérdezték, ha nem. Akkor is elmondta a véleményét, ha az abszolút senkit sem érdekelt. Körülbelül 160 magas, sovány, szeplős és szemüveges volt. Amúgy szemüveg nélkül is tökéletesen látott, azt csak azért viselte, mert azt hitte, okosabbnak látszik tőle, pedig nem. Nagyon bugyután nézett ki benne. Ha csak megtehette a "CHICAGO BULLS" feliratú pólóját viselte, mivel ettől is nagyobbnak érezte magát. Már az első nap az agyára ment mindenkinek az örökös okoskodásával, kivéve talán Ducit, a szódásszifon szemüvegű gyereket és Kittyt a belevaló dögös csajt. Ducit érdekelte a tudomány és mindent elhitt Dexternek, amit csak mondott, pedig annak csak töredéke volt igaz, a többit hantázta. Kittyt, a belevaló dögös csajt nem tudta felidegesíteni Dexter állandó okoskodása. Amúgy ő és Duci a kövér gyerek, nagyon jól megértették egymást. Duci szerette volna Kittyt felcsípni, de ez úgymond fizikai képtelenség volt az ő helyzetében. Kitty nem akarta megbántani Ducit, ezért úgy döntött barátok lesznek. Bár ezt nem mondta meg Ducinak, azért ő mindvégig azt hitte, hogy van esélye Kittynél, persze hiába.
Kitty a belevaló dögös csaj magabiztos, meglepően optimista volt. Mindenkivel meg tudta magát értetni és mindenkinek, mindennek a jó oldalát nézte. Szerinte a világ csak jó dolgokból áll, amiben többnyire igaza is volt. Kitty mindenkit kedvelt és őt is kedvelte mindenki. Nem volt olyan a táborban, akinek ne lett volna szimpatikus. Ruhatára kiemelte viselője fő vonásait és ennek a tábor fiú lakói nagyon örültek. Szerette a divatos, színes, kirívó, egyszerűen dögös ruhákat,
Ez alatt az őt nap alatt nagyon szoros kötődések alakultak ki, főleg Kitty és Tomas között. Tulajdonképpen ez szerelem volt első látásra. Ahogy egymásra néztek, egymásba szerettek. Tomas magas, szőke, kék szemű, izmos, kigyúrt fiú volt. Kitty számára ő volt a megtestesült mesebeli herceg, de ez fordítva is igaz volt. Kitty a gyönyörű szép hercegkisasszony volt Tomas számára. A tábor ideje alatt mindig együtt mentek, ha esett, ha fújt, Duci nagy bánatára.
Lizy az állandóan kisminkelt lány nagyon szépnek tartotta magát, de valahogy mégsem volt olyan szép, mint ahogy azt ő gondolta. A szépséget, ami volt rajta, azt csak a smink okozta. Lizy szeretett nagyokat lódítani. Általában a hangyából elefántot csinált. Azon kívül szerette magán a több kiló sminket, és szerette még a szép ruhákat is. Csak az volt az egyetlen baj, hogy nem tudta összepárosítani azokat, evégett néha úgy nézett ki, mint egy cirkuszi bohóc.
Az első nap szervetett hegyi túrán, még mindenkinek részt kellet venni, tehát kötelező volt, ez volt az ismerkedő túra. Reggel a megérkezett csapattagokhoz Claudia intézett egy pár szóz:
- Kedves táborozók! Az én nevem Claudia. A következő pár nap során én fogom nektek az itt található természeti érdekességeket bemutatni. Az öt nap alatt öt túrát tervezek, remélem lesz benne emlékezetes számotokra, már csak azért is, mert a túrák során egymásra leszünk utalva. Tehát mostantól a jelszavunk "Egy mindenkiért, mindenki egyért". Ha bárkinek valami kérdése, gondja van, bármikor szólhat, én mindig a rendelkezésetekre állok. Miután lepakoltátok a holmitokat, egy túrára indulunk, ami az első és utolsó, amin mindenkinek részt kell vennie. A többi program már nem kötelező, de remélem mindenki részt vesz majd rajtuk. Tehát, akkor egy óra múlva találkozunk a tábor zászlójánál. Van valakinek kérdése?
Kérdése most még senkinek sem volt. Miután megkapták az elhelyezésre vonatkozó utasításokat, mindenki megkereste azt a sátrat, amit Claudia kijelölt számára. Összesen a táborvezetővel 17-en voltak. A lányok és fiúk külön-külön sátorban aludtak. Claudia, a táborvezető is egy külön sátorban aludt. Miután lepakoltak és gyorsan berendezkedtek a sátrakba, már el is telt az egy óra, amit kaptak.
Megszólalt a kürt, a tábor kürtje, ami a gyülekezőt jelentette. Mindenki csendben gyülekezett a tábor zászlójánál. Claudia elmondta a túra célját:
- Amint azt már láthattátok a tábor mellett egy kis patak csörgedezik. Ez a patak két kisebb patak találkozásával jön létre, innen úgy 500 méterre a Tölgyesen. A tölgyes ez a hegy itt mellettünk. Mind a két kis pataknak külön története van. Az egyik majdnem a hegy csúcsánál ered. Vize, nagyon gazdag ásványi anyagokban és a forrásnál a hőmérséklete 20°C. Ezt a hőt hamar elveszíti, mivel nem túl nagy a forrás vízbősége. Maga a forrás egy sziklából fakad, melynek Jávorszikla a neve. A szikla történetét útközben elmesélem. A másik patak kicsivel távolabb, a hegy másik oldalán, valamivel lentebb található, mint a Jávorpatak. Annak a hőmérséklete is közel 20°C, de kicsivel kevesebb víz folyik benne. Ezt a kis patakot Testvérpataknak nevezik. Hogy miért? A túra során ezt is elmesélem. Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket!?
- Igen! - hangzott a szinte egybehangzó válasz.
- Akkor induljunk! Felhívom a figyelmeteket, hogyha valaki eltévedne, az ne kószáljon el, mert úgy nehezebb lesz megtalálni. Ennél a túránál a kék háromszöget fogjuk követni.
Az ösvény, amin elindultak, úgy másfél-két méter széles volt. Néhol apró kavicsok, néhol avar, egy-két árnyékosabb helyen pedig moha fedte az ösvényt. Útközben szorgalmasan keresgették a túra jelzését. Először a Jávorpatak forrását keresték föl. A patak mellet végig sűrű bokros növényzet burjánzott, valószínűleg a magas ásványi anyag tartalomnak köszönhetően.
Ahogy haladtak fölfelé egyre jobban feloldódott mindenki. Elkezdtek beszélgetni, ismerkedni egymással. Legfőképp Kitty és Tomas, illetve Dexter és Lizy. Akinek nem akadt beszélgetőtársa, azt Duci szórakoztatta jobbnál jobb vicceivel. Mikor úgy félúton járhattak egyre meredekebbé vált a hegyoldal. Ekkor, hogy ne törjön meg a csapat lelkesedése, Claudia elkezdte a Jávorpatak, illetve a Jávorszikla történetét mesélni.
- Nagyon régen errefelé elég gyakori volt a jávorszarvas. Az itt élő embereknek táplálkozás szempontjából nagyon fontos volt. Szinte - főleg télen - ez volt az egyetlen élelemforrásuk. Egy idő után azonban annyira megfogyatkozott a számuk, hogy havonta jó, ha találkoztak egy-egy állattal. Egyszer egy ilyen találkozáskor a vadászok látták, hogy az állat sántít. Mivel így sokkal könnyebb volt elkapni, nem akarták elszalasztani., így követték az állatot. Egy idő után egy sziklás területre értek. Itt a szarvas még lassabban tudott haladni. A vadászok már szinte majdnem megfogták a kezükkel, amikor az, hirtelen egy nagyot ugrott az előtte álló közel ember nagyságú sziklára. Amint a sánta lába is hozzáért a sziklához, az megmozdult alatta. A vadászok megálltak és megdöbbenve nézték, ahogy a szarvas alatt mozog a szikla. A szarvas hátranézett a vadászokra. Egy darabig állt, majd leugrott. Amint leugrott és a sánta lábát felemelte, egy langyos vizű patak fakadt a sziklából. A szarvas ismét megállt, hátranézett, majd eltűnt az erdőben. A vadászok annyira megdöbbentek a látottak miatt, illetve annyira megörültek a forrásnak, hogy attól kezdve nem vadásztak a jávorszarvasokra és helyreállt az állományuk.
- És akkor mit ettek? - kérdezte Dexter.
-Azt nem tudom, - mondta Claudia - de nézzétek csak, meg is érkeztünk, ott van a forrás. Látjátok, a sziklában még mindig felfedezhetők a jávorszarvas patáinak nyomai.
- Mennyi idős ez a forrás? - kérdezte Duci.
- Ha a régi írásos emlékek igazak, akkor 450-500 éves lehet.
- És azóta nem apadt ki?
- De. Vagyis hát nem kiapadt, hanem úgy mondhatnám, hogy szüneteltette a tevékenységét. Tudnotok kell, hogy a hegy egykor működő vulkán volt. Amióta figyelik a forrást azóta háromszor apadt ki, de mindig újrafakadt. Ez az egész világon nagyon ritka, ezért is érdekes ez a forrás.
- Na meg persze a legenda! - vágott közbe Dexter.
- Igen. - mondta Claudia. Nem sok forrás büszkélkedhet ilyen történettel.
Miután felfedezték a forrás összes fellelhető sajátosságát, jobbról-balra áttanulmányozták környezetét, továbbindultak. Claudia közölte velük, hogy a következő ösvényt a sárga háromszög jelöli. Itt az ösvény keskenyebb volt, mint az előző. A Testvér-patak - ahová igyekeztek - a hegy másik oldalán volt, ami déli fekvésű. Így itt sokkal szebb volt a növényzet, színesebb a táj. Az ösvény mentén színpompás virágok tengere váltogatta egymást. A különböző bokrok, cserjék még káprázatosabbá tették a látványt.
A tölgyerdő sűrű lombkoronájából beszűrődő kevés fény ellenére tündökölt az egész aljnövényzet. Néha találkoztak egy-két más fafajtával is. Például hársfával, gesztenyefával, juharfával, amik még jobban emelték a táj, az erdő szépségét. Mindez Lizynek nagyon tetszett. Ha tehette volna, azonnal ide költözött volna, de ez csak egy szép álom maradt számára.
Dexter meglepően jól informált volt a növények területén. Szinte minden növénynek tudta a nevét, sőt a latin nevét is. Annak ellenére, hogy sokat hantázott, most egyáltalán nem mondott semmiféle badarságot. Claudia kinevezte a tábor botanikusának. Ahogy haladtak lefelé a hegyoldalon elérték a Testvérpatak forrását. Claudia itt is elmesélt egy történetet:
- Ez a patak sokkal fiatalabb, mint a Jávorpatak. 24 évvel ezelőtt a tudósok egy földrengést észleltek a környéken. Nagyon gyenge volt, az emberek észre sem vették, csak a műszerek mutatták ki. Epicentruma pontosan a föld alatt volt. E földrengés után nem sokkal fakadt a forrás. Mivel ez is közel 20°C-os volt, azt feltételezték, hogy köze lehet a másik forráshoz. Ezt később be is bizonyították különböző vizsgálatokkal. Tehát a két patak a föld alatt ugyanabból a termálvizű tavacskából táplálkozik. Ezért nevezték el Testvérpataknak. A kéz patak, tehát két testvér, útjuk egy darabig különválik, majd ismét találkoznak egymással és a többi utat, együtt teszik meg. Figyeljétek meg a gazdag növényvilágot. Itt a Tölgyesen 35 féle védett növény található. Sok közülük csak itt található meg az egész országban.
Mikor továbbindultak Ducinak feltűnt a távolban egy kisebb vízesés. Fel is hívta rá a többiek figyelmét. Mikor megérkeztek hozzá, Duci megkérdezte Claudiát:
- Hogyan lehet ezen a kis területen ennyi féle különlegesség? - ugyanis Duci nagyvárosi gyerek volt, és nem sokszor járt még a természetben.
Claudia röviden azt válaszolta:
- Ez a természet.
Az egész hegy nagyon tetszett mindenkinek. Annyira varázslatos volt, hogy nem is akartak továbbindulni, de végül mégis csak sikerült rábeszélni őket Claudiának, s elindultak a tábor felé. Ahogy haladtak lefelé nem sokban változott a táj. Ugyanazok a fák, bokrok, virágok voltak továbbra is a jellemzőek. Lassan elérkeztek a két patak találkozásához. Itt egy kis tó is volt, amit a patakok hoztak létre egy kis mélyedésben. Körülötte széles réthúzódott. Partján nád és gyékény volt, de valamilyen törpe fajták lehettek, mert nem voltak fél méretnél magasabbak. A tó közepén, a kristálytiszta vízben tavirózsák tömkelege virágzott. Egy pár hal is úszkálta kis tóban.
Egy ideig időztek a tónál, majd elindultak a tovább. Mikor megérkeztek a táborba, Claudia kinevezte Ducit táborvezető-helyettesnek, és közölte vele, hogy ezentúl ő fogja a túrákat vezetni. Ezen kívül azt is mondta, hogy a következő túrák során sorshúzással ki lesz jelölve két személy, akik az aznapi túra érdekességeit fogják elmondani. Ez az ötlet mindenkinek nagyon tetszett. Mivel már kezdett sötétedni megvacsoráztak, majd lefeküdtek.
2. nap
A táborban öt sátor állt. Kettőben a lányok, kettőben a fiúk, egyben pedig Claudia aludt. Minden sátor négy férőhelyes volt. Középen a tábori zászló állt, az egyik oldalon a lányok, a másik oldalon a fiúk sátrai voltak. A zászló mögött Claudia sátra állt. A sátrak mellett volt még két faház is. Itt voltak a mosdók és a zuhanyzók. A tábort zöldre festett fakerítés vette körül. A talajt gyep borította.
A takarodó után egy órával Claudia szétnézett a sátrak körül, hogy minden rendben van-e. Ekkor már valószínűleg mindenki aludt, mert csend volt, nem hallatszott beszélgetés. Claudia visszament a sátrába, majd előkészítette a holnapi túra tervét.
Reggel, hét órakor volt az ébresztő. Ahogy felkeltek mindenki nekilátott saját megszokott reggeli tevékenységének elvégzéséhez. Lizynek az volt az első dolga, hogy kisminkelje magát. Anélkül nem is mert kimenni a sátrából, azt hitte, hogyha meglátják smink nélkül, mindenki kineveti, pedig éppen ellenkezőleg, sminkelés után nevette ki mindenki. Tomas tornázott, akihez később Duci is csatlakozott és a többieket is invitálta egy kis reggeli tornára, de nem nagy sikerrel. Csak Timi és természetesen Kitty vágott neki a tornának.
Timi átlagos, hosszú barna hajú lány. Szerette a természetet, hiszen egy kis faluban nőtt fel. Minden vágya az volt, hogy a természet közelében lakhasson. Imádott túrázni, imádta az érdekes hegyi túrákat. A falujában, ő volt nyáron a túraszervező. Rengeteg hegyi, erdei és kerékpártúrát szervezett. Mindezeket Claudia is tudta, hiszen Timi az elmúlt években már többször is volt ilyen táborban. A tavalyi tábor során Zsókával, - aki most szintén a tábor lakója - nagyon jó barátnők lettek, szinte testvérekké nőttek össze. A tábor után rengeteget leveleztek, többször is meglátogatták egymást.
Miközben mindenki elvégezte a reggeli teendőjét, Claudia szólt Ducinak, az előző nap kinevezett táborvezető helyettesnek, hogy ideje lenne elkezdeni a túra ismertetését. Duci meglepődött, azt gondolta, hogy Claudia tegnap csak viccelt. Miután kiderült, hogy ezt nem viccnek szánta, minden tudását összeszedve nekilátott a feladatnak. Claudia átadta neki az aznapi túratervet, hogy kihirdethesse. Duci nagyon örült, hogy ilyen fontos tisztséget kapott. Összegyűjtötte csapattársait, és ismertette velük az aznapi túrát. Mielőtt még elkezdte volna Dexter felajánlotta neki, hogy ő mindenben segít, amiben csak tud. Duci biztosította, szükség is lesz rá.
Kisorsolták, hogy ki az a két ember, aki ismerteti a túra érdekességeit. A sors úgy hozta, hogy Kitty és Tomas lett a két túravezető. Ennek mindketten nagyon örültek, hiszen így közel lehettek egymáshoz, még jobban megismerhették egymást. Dexternek jutott az a feladat, hogy a túra során fellelhető ritka növényekről tájékoztatást adjon. Nagyon örült a kapott feladatának. Kitty és Tomas mellett ő is nekilátott a felkészülésnek. Észrevette, hogy kezdett kibontakozni a szerelem kettejük között, így nem zavarta őket, kölün kezdte meg a felkészülést.
Miután megreggeliztek elindultak a túrára. Most a másik hegyre a fenyőfákkal borított, Remete-hegyre indultak. Kitty belevágott az ismertetőbe:
- Ez a hegy, ahová most megyünk, a Remete-hegy. Hogy miért pont Remete-hegy? Azt a túra során Tomastól fogjuk megtudni. Ennek a hegynek a növényvilága nem olyan gazdag, mint a Tölgyesé. Ez a fenyőfák miatt van, akik amint látjátok, olyan sűrűn helyezkednek el, hogy csak nagyon kevés fény jut át az ágak között, illetve itt a talaj sem olyan gazdag tápanyagban, a lehulló fenyőtüskék nem elégítik ki a magasabb tápanyagigényű növényeket. Az egész hegyen csak fenyőfák vannak, de több fajuk is megtalálható. Mindezektől függetlenül a növényvilág gazdagnak mondható. Már csak azért is, mert itt többnyire csak védett növényekkel találkozhatunk. Pontosan 17 védett növény található ezen a hegyen, amiket majd Dexter fog nekünk ismertetni.
Ahogy haladtak fölfelé a hegyen elérkeztek az első védett növényhez. Dexter elmondta a faj legjellemzőbb vonásait, majd továbbindultak. Fölfelé haladva egyre több védett, érdekes növénnyel találkoztak. Dexter mindegyiket nagy lelkesedéssel ismertette, a többiek pedig figyelmesen végighallgatták.
Egyre följebb haladva, egyre jobban árváltozott a környezet, lassan már úgy érezték magukat, mintha a Holdon járnának, csak éppen fenyőfák és különböző növények borítanák. Tomas megbeszélte Kittyvel, hogy ő fogja a remetebarlang történetét elmondani. Mivel már a jelekből kiderült, hogy majdnem odaértek, Elkezdte a barlang ismertetését:
- Na fiúk, lányok! Nemsokára egy barlanghoz érünk, egy remetebarlanghoz. Erről a barlangról kapta a hegy a nevét. Remete-hegy. Ez a barlang 700 méteres tengerszint feletti magasságban található. Itt is megfigyelhetjük a természet egyik különlegességét. Mivel már jó magasan vagyunk, itt már alacsonyabb a hőmérséklet. A barlangban, elvileg még hidegebbnek kell lennie. Igaz? Elvileg igen, de gyakorlatilag ez nem így van. Ugyanis ez a barlang nem egy barlang, hanem egy barlangrendszer. E barlangrendszeren belül található három meleg vizű tavacska. A tavakat alulról feltörő kis patakok táplálják, és a túlcsorduló víz ismét visszafolyik a hegy belsejébe. Tehát itt is megfigyelhető az a jelenség, ami a Tölgyesen is jelen volt, a hőforrás, azzal a különbséggel, hogy itt egy barlangrendszert fűt fel a víz. Így érthető, hogy miért van szinte állandó 18°C-os hőmérséklet a barlangokban.
Az ismertető közben megérkeztek a barlanghoz. Már mindenki nagyon kíváncsi volt. Duci figyelmeztette őket, hogy nézzenek a lábuk elé, mert a barlangban sok éles szikla és kődarab található. Miután bementek Tomas folytatta az ismertetőt:
- Az 1500-as évektől vannak feljegyzések itt élő remetékről. Általában 4-5 ember lakott itt, akik nem is igazán remeték voltak. Olyan emberek lehettek, akiket az akkori társadalom nem ismert el, kirekesztették őket, így ide menekültek. Néha úgy éltek itt, mint egy család. Említettem, hogy ez egy barlangrendszer. Összesen hat barlang található itt, három kisebb, két nagyobb, és egy központi nagy terem.
- Valószínűleg ez lehetett a nappalijuk! - vágott közbe Dexter.
- Lehet. - folytatta Tomas. A falakon és a mennyezeten jól látható a megtapadt korom. Valószínű, hogy itt bent főztek, mert melegítésre nem volt szükség. Utoljára 40 évvel ezelőtt élt itt két remete, ők voltak az utolsók.
A három kisebb barlang úgy két és fél - három, a két nagyobb öt méter magas lehetett. A központi terem pedig majdnem nyolc méter. Innen nyílik négy barlang, az egyik kisebből pedig még egy ugyanolyan kicsi. Az egyik tó egy nagyobb barlangban, a másik kettő, két kicsiben helyezkedik el, vizük kristálytiszta. A levegő páradús, szinte már ködösnek látszik. Fény nem igazán szűrődött be, félhomály uralkodott. A bejárat közelében a falakat mindenütt moha borította. A nagy teremből nyíló termekbe már nem szűrődött be semmi hang, a csend átvette az uralmat a kinti természet felett.
Miután végigjárták az összes termet, elindultak kifelé. Zsóka hirtelen sikoltozni kezdett és a haját tépte. Gyorsan kiszaladt mindenki. Ekkor látták meg, hogy a hajába két denevér kapaszkodott. Zsóka csak sikoltott-sikoltott. Claudia megpróbálta kiszedni a hajából, de nem sikerült. Aztán Timi is megpróbálta, végül Tomasnak sikerült. Zsóka a nagy ijedtségtől elsírta magát. A többiek vigasztalták, hogy most már semmi baj, elmentek a denevérek. Ám ekkor a barlangból több tucat denevér távozott, ami a lányokat óriási sikításra késztette. Egész kis koncertet adtak. A fiúkat a lányok sikoltása óriási kacagásra késztette, bár ők is megijedtek egy kicsit. Duci a nagy ijedtségre elmondott pár viccet, ami a társaságot ismét óriási kacagásra késztette. Egyrészt Duci viccein, másrészt a történteken nevettek, majd Lassan elindultak visszafelé. Ugyanazon az úton mentek, amin jöttek, hiszen ez volt az egyetlen ösvény a remetebarlanghoz.
Útközben Claudia megkérte őket, hogy mondják el kinek mi a hobbyja. A legmeglepőbb Kitty és Dani hobbija volt. Kitty imádja a kígyókat és a madárpókokat. Három kifejlett madárpókot és két, még viszonylag fiatal csörgőkígyót tart otthon. Dani szeret írogatni, verseket költeni. Eddig úgy száz verset írt már és megjelent egy verseskötete is. A többiek bíztatására megígérte, hogyha visszaérnek versbe foglalja az elmúlt két napot. Lassan elértek a táborba. Mindenki jól elfáradt, mivel ez a túra már hosszabb volt, mint a tegnapi, ráadásul a hegy is meredekebb volt.
Az időjárás délutánra megváltozott, már nem volt olyan jó idő. Már kora délelőtt, felhők gyülekeztek, az eddig napfényes kék égbolton, s közben gyenge szellő is lengedezett. Ami a fákat halk suttogásba csalta. Késő délutánra már a nap sem látszott. A felhők vékonyabb, vastagabb rétegeket képeztek az égen. Ahogy vonultak, néha egy vékonyabb felhőn átnézett a nap, s közben hosszú földig érő fátylat eresztett.
Az időjárás ellenére mindenki jól érezte magát. Tomas továbbra is Kittynek csapta a szelet, Dexter pedig Lizy kegyeit próbálta megnyerni. A délutáni szieszta alatt a többiek próbáltak egymásról többet megtudni. Juditról kiderült, hogy állatorvosnak készül, nagyon szereti az állatokat. Elmesélte, hogy egyszer, mikor még kislány volt, talált egy kiskutyát. Hazavitte, és a szülei megengedték, hogy megtartsa. A kiskutyát nagyon szerette, de sajnos egy hét után elpusztult. Több napig nem lehetett vele bírni, annyira megviselte a dolog. Szinte gész nap csak sírt. Akkor fogadta meg, hogy állatorvos lesz. Mivel Réka is nagyon szereti az állatokat, ezért a tábor végére nagyon jó barátnők lettek.
Miközben egymással beszélgettek, nem vették észre, hogy Dani nincs velük. Ez csupán Claudiának tűnt fel, de ő tudta, hogy hol van, írta a megígért verset. Mikor elkészült vele, mindenkit a tábor zászlójához invitált, és elmondta versét:
Hegyek közt
Két hegy közt van táborunk,
Itt érezzük jól magunk.
A tölgyesen már jártunk,
Két patakot találtunk.
Jávorszarvas lába nyomán,
Patak fakadt ott a sziklán.
Ősidőktől rege nyomán,
Jávorpatak mostan ez már.
Testvérpatak nem rég fakadt,
Anyjuk egy és ugyanaz.
Hegytetőről futnak alább,
Hegylábánál lelik egymást
Tölgyes mellett fenyves van,
Ennek neve egy barlang
Egykor itt remete lakott,
Ezért híres ez a hely most.
Egy barlangban sok barlang,
Sok barlangban kis tavak.
A kis tavak vize meleg,
Felfűtik a nagy hegyet.
Két hegy között kis tábor,
Itt van sok barátom.
Kis táborban sok barát,
Itt a vége hidd el hát.
Ez a vers mindenkinek nagyon tetszett, mindenki megtapsolta. Mivel már egyre hidegebb lett, és már kezdett szürkülni, bementek a sátrakba. Egy darabig még beszélgettek, majd lefeküdtek.
3. nap
Reggel, amikor felébredtek, meglepődve tapasztalták, hogy nagy köd borította be a völgyet. Szinte az orrukig sem láttak. Csupán Claudia nem lepődött meg, hisz ő tudta, hogy gyakori a köd itt a völgyben. A mai nap a kisvasúttal, egy rezervátumba akarta a csapatot elkalauzolni. Erről a tervéről lemondott, egyrészt a nagy köd miatt, másrészt valószínűleg még mindig borult volt az ég. Közvélemény-kutatásba kezdett, mely szerint mit csináljanak a mai napon, mert a túrát a nagy köd miatt elhalasztja. A legtöbben egy versenyre szavaztak. Claudia beleegyezett és előkészítette a verseny feladatait és kellékeit. Megpróbált olyan feladatokat keresni, amelyekből mindenki ki tudja venni a részét. Miután elkészült kisorsolták a négy csapat tagjait. A csapatok megválasztották csapatkapitányaikat. Lizy, Réka, Zsóka, és Dani került a csapatok élére. Minden csapat négy fős volt.
Az első feladatban az volt, hogy egy új történetet kellett kitalálni a Jávorsziklához. Itt mindenki megmozgathatta fantáziáját. Sok érdekes történet kerekedett, de a győztes csapat Zsóka csapata lett. Ők a következő történetet találták ki:
Sok-sok évvel ezelőtt ezen a hegyen volt a jávorszarvasok gyülekező helye. Minden évben, amikor eljött a vándorlás ideje, annál a sziklánál gyülekeztek. Innen indultak az ősz beköszöntével melegebb éghajlatra. Ehhez a sziklához a hegyen nagyon közel volt egy kis falu. A falu határában nagyon sok növényt termeltek. Ezeket, ha nem takarították be időben, akkor vagy letaposták, vagy lelegelték az állatok. Emiatt a falu lakosai úgy döntöttek, hogy távolabb kell vinni a sziklát. Ezt az ötletet aztán elvetették, mivel meg sem bírták mozdítani azt. Új ötlettel álltak elő: szét kell törni a sziklát. Nekikészültek, és a falu összes férfi tagja különböző baltákkal, fejszékkel összegyűlt a szikla körül. De a sziklát hiába ütötték, még egy porszem se vált le róla. Az utolsó csapásmál, amit egy öregember mért a sziklára, megremegett a föld. A szikla elkezdett mozogni. Levált egy kis darab onnan, ahová az öregember az utolsó ütést mérte, és egy meleg vizű forrás fakadt. A falu lakói ezt isteni jelnek vélték, és inkább ők költöztek távolabb a sziklától. A sziklát Jávor-sziklának nevezték el.
Tehát ez lett a győztes történet. Jöhetett a második feladat. Itt meg kellett becsülni, hogy a két hegyen összesen hányféle növényt láttak. Ezt a feladatot természetesen Lizy csapata nyerte, hiszen ebben a csapatban volt Dexter, aki nagyon jól ismerte a növényeket.
Az idő mindeközben kezdett kitisztulni, lassan eltűnt a köd és a nap is kisütött. Claudia megkérdezte, hogy a vetélkedőt akarják-e folytatni, vagy inkább látogassák meg a rezervátumot? Egy ember kivételével mindenki a rezervátumra szavazott. Ez az egy ember Lizy volt. Ő nem volt baráti viszonyban az állatokkal. Dexter megnyugtatta, hogy ő majd vigyáz rá, nem érheti semmi baj. Így végül Lizy is beleegyezett a kirándulásba.
Úgy 11 óra körül lehetett, amikor elindultak a kisvasúthoz. A kisvasút a völgy túlsó oldalán volt két kilométerre tőlük. Mikor odaértek, már várta őket a vonat. A mozdony fekete volt, a kocsik pedig zöldre voltak festve. Mind a két kocsi nyitott volt, így jobban lehetett élvezni a táj szépségét. A 15 kilométeres utat, több mint fél óra alatt tettét meg, s közben a tájat csodálták. Amikor odaértek, onnan nem is látszott olyan hatalmasnak a Tölgyes és a Remete-hegy.
A rezervátum körül volt kerítve erős fakerítéssel. A kerítésen belül még egy erősebb kerítés állt, innen kezdődött az állatok birodalma. A két kerítés között a látogatók tartózkodtak. A bejáratnál tábla figyelmeztetett: "Az állatokhoz közel menni, etetni őket TILOS". Miután távcsövet is kölcsönöztek, bementek. Két csoportra szakadtak, az egyik csoport jobbra, a másik balra ment. Délután ötre kellett visszaérni, ugyanis akkor indult vissza a kisvonat.
A rezervátum területén úgy érezhette magát az ember, mintha valóban a patások hazájában, Afrikában lenne. Itt zebra, antilop, gnú, sőt még zsiráf is volt, és nem utolsó sorban jávorszarvas. Bár az ő hazája jóval fentebb északon található, azért itt is jól érzi magát. A rezervátum nem túl nagy csupán 100 Km2 körüli, egy kb.10x10 km-es területen helyezkedik el. Ezt a területet körös-körül erdő határolja. A fakerítésen belül azonban egy másik világ tárulkozik a látogatók elé.
Itt a füves puszta, a szavanna képei jelennek meg. A fű sötétzöld és nagyon magas, néhol az egy méter magasra is felnyúlik. Bokrok elvétve találhatók, ha találunk is néha egyet, kettőt, az vagy szúró magányosan álló, vagy összenőtt két-három bokorból álló kis dzsungel. Viszont annál több fát találunk. A rezervátum megalkotói igyekeztek ugyanazt a növényvilágot létrehozni, mint ami Afrikára jellemző. Ez többé-kevésbé sikerült is. Néhol magányos fák állnak, törzsük, alsóbb ágaik csupaszak, csak a legfelső ágakon található pár levél, néhol sűrűn egybenőtt különböző facsoportokat találhatunk.
Az állatok kedvelt tartózkodási helye egy nagy mocsaras terület volt. Itt töltötték napjuk legnagyobb részét. Találhatunk itt szavannát, sziklás dombságot, sőt még egy kis sivatagot is. Egyedül az őserdő hiányzik ebből a képből, amit a klíma miatt nem lehetett megalkotni. Itt a rezervátumban Afrika vadvilága tárulkozik elénk. Csupán a nagyvadak – bivaly orrszarvú, elefánt – és a ragadozók – oroszlán, leopárd, hiéna – hiányoznak.
Az egyik csoportban Duci, Tomas, Kitty, Dexter és Lizy volt. A többiek Claudiával a másik irányba kezdték meg a szafarit. Az állatok etetése a bejárattól nem messze történt, így nem kellett annyit gyalogolni, hogy megláthassanak egy vadat. Az elsőt, Tomas látta meg. A nagy fűben alig lehetett észrevenni a zebrát, csak a feje látszott ki. A füvet legelte. Amint észrevette őket, egy nyerítéshez hasonló hangot hallatott. Erre több zebrafej is a fű fölé emelkedett. Őket figyelték. Csendben, rezzenéstelenül álltak a nagy fűben, aztán pár másodperc múlva elindultak feléjük. Lizy félelmében nagyon megszorította Dexter kezét.
Az állatok már megszokták az ember közelségét. Nem voltak túl ijedősek. Már majdnem a kerítésnél jártak, amikor hirtelen megálltak. Valami felkeltette az érdeklődésüket, balra fordították a fejüket. A következő másodpercben már ugyanarra vágtattak, amerről az imént jöttek, majd eltűntek a magas fűben.
Ezek után továbbindultak és találkoztak a rezervátum két legmagasabb lakójával. A zsiráfokat már messziről meglátták, és a hogy közeledtek egyre hatalmasabbakká váltak. Egy facsoport mellett legelészték a fák leveleit, ügyet sem vetettek rájuk. A zsiráfokkal amúgy sem érdemes kikezdeni, mert hátsó lábukkal igen erőseket tudnak rúgni, s ezt már a ragadozók is tudják, így messziről elkerülik őket. Természetes környezetükben nincs ellenségük, így a zsiráfok az embertől sem félnek.
Miután elhaladtak mellettük, a közelben hallható nagy ricsajra lettek figyelmesek. Két keselyű veszekedett, egy tetemen. Mind a kettőjüknek jutott volna bőségesen belőle, de azért ők csak veszekedtek. A kerítésen különböző táblák jelezték, hogy éppen azon a helyen melyik állat fordul elő a leggyakrabban. Itt a gnúk kedvenc tartózkodási helye volt, de most egyet sem lehetett látni. Valószínűleg a keselyűk veszekedése riasztotta el őket, alighanem a tetem is egy gnú volt.
A másik csapat élén Timi állt. Ők először egy csapat antiloppal találkoztak. Elég távol voltak tőlük, így csak a távcsövekkel láthatták őket. Viszonylag nyílt területen legelésztek. Néhányan a földön pihentek. Minden kis rezzenésre felemelték a fejüket, mivel kisebb termetük miatt a könnyebb zsákmányok közé tartoznak a ragadozók körében. Emiatt fontos számukra, hogy időben észleljék a veszélyt, jóllehet itt nincsenek ragadozók, viszont ezt ők nem tudták. Egy ideig még figyelték őket, aztán továbbindultak.
Egy kis idő múlva megpillantottak egy jávorszarvast. Nem volt túl messze, távcső nélkül is jól látták. Az állat ott állt egymagában mozdulatlanul, és amint észrevette őket, nem vette le róluk a tekintetét. Hirtelen lehajolt, beleharapott a fűbe, megrágta, majd ismét őket figyelte. Timiék is mozdulatlanul figyelték az állatot. Amikor egyszer aztán elindult, úgy látszott, mintha nem is a földön járna. Lassan lépkedett feléjük, s minden lépésnél bólintott egyet a fejével. Agancsa csodálatos volt, egyenként egy méteres lehetett. Amikor megállt, ismét harapott egyet a fűből, majd háromszor bólintott a fejével, megfordult és elindult visszafelé arra, amerről jött. Daninak olyan érzése támadt, mintha azt a jávorszarvast látta volna, akit annak idején a vadászok nem öltek meg. Ezt az érzését a többieknek is elmondta, akik elgondolkoztak rajta, de nem különítettek nagyobb jelentőséget neki.
Az idő gyorsan eltelt, elindultak visszafelé. Útközben, találkoztak egy gazellacsordával és még egyszer látták az antilopokat, akik még mindig nyugodtan heverésztek. Mikor odaértek a kapuhoz, a többiek még sehol sem voltak. Hiába várták őket, még távcsövekkel sem lehetett látni közeledő embereket a távolban. A vonat elindult, ők nem. Nem baj – gondolták, majd elmennek a következővel.
-Csak egy a gond – szólt Claudia – a következő vonat, csak este nyolckor indul.
Nem volt mit tenni, várták a többieket, akik nem sokára meg is érkeztek. Ők nem értették, hogy miért olyan mérgesek a többiek. Amikor kiderült, hogy Lizy órája megállt, akkor már mindenkinek világossá vált a probléma oka.
Claudia azt tanácsolta, hogy induljanak el gyalog, nem messze a sínektől van egy ösvény, ami a táborig vezet. Kicsit morgolódva ugyan, de beleegyeztek. Mint később kiderült nem is bánták meg. Útjuk során találkoztak egy népes mókuscsaláddal és sok érdekes madárral is. A növényvilág nagyon változatos volt. Idővel úgy belemerültek a beszélgetésbe, hogy majdnem elszalasztották a vonatot, igaz az út kétharmadát már megtették. A táborba érve mindenki úgy érezte, mintha egész nap gyalogoltak volna, pedig csak néhány órát mentek.
4.–5. nap
Másnap reggel senki sem akart felkelni. Claudiának kellett, egy kis bíztatást önteni beléjük, ami sikerült is. Miután felkeltek, megkérdezte tőlük, hogy mit szeretnének. Két választási lehetőséget ajánlott nekik. Az elsőben ismét egy túra szerepelt, meglátogatták volna a Testvér-patak, völgyből lefelé folyó szakaszát, a mini zuhatagig. A másodikban egy tanösvény tábláinak, illetve egy pár madáretető elkészítésének terve szerepelt. Ez utóbbit választották, s neki is láttak a táblák elkészítéséhez. A főszervező, természetesen Dexter volt.
Összesen 80-90 táblát kellett elkészíteni. A táblák vékony falemezből és egy hozzá erősített támasztékból álltak. Minden tábla méretének meg kellett egyeznie. A védett növények nevét piros festékkel írták, a többit kékkel. Dexter, irányítása alatt jól haladt a munka. A fiúk barkácsoltak, ők végezték a fűrészelést, szögelést, ragasztást. A lányokra maradt a táblák lakkozása és a növénynevek ráírása. Mindenki a legjobb tudása szerint végezte a feladatot.
Már kora délutánra be is fejezték a barkácsolást. Claudia nagyon meg volt velük elégedve, az irányt érdeklődött, hogy kipihenték-e már magukat a tegnapi kicsit hosszúra nyúlt túra után? A csapat fele már úgy érezte, hogy egy kisebb túrával már megbirkózna. Ők Claudiával elindultak a Remete-hegyre, a tanösvény tábláit kihelyezni. Most már nem kellett teljesen a barlangig felmenni, hiszen a növények már jóval előbb fellelhetőek voltak az ösvény mentén.
Másnap reggel, a tábor utolsó napjára ébredtek. Miután felkeltek, először összepakolták a holmijukat, majd miután ezzel végeztek, elindultak az utolsó túrájukra. A tábortól a mini zuhatagig először egy keskeny ösvényen haladtak a patak mellett. A patak e rövid távon sok arcát mutatta meg. Először egy fátyolvízeséshez értek. A patak – itt még – lassan folyt, nem volt túl nagy az esése, de egyre kanyargósabb volt a kisebb-nagyobb sziklák miatt. Az egyiket, már nem is kerülte ki, hanem egyenesen végigfolyt rajta. Amint alábukott, vékony fátylat képzett, alatta pedig kis mélyedést mélyített magának a víz. Ez volt a fátyolvízesés.
Miközben átvilágította a nap a vékony kis fátylat, kis szivárványt képzett benne. A szikla mellett óriási nagy növények levelei meresztgették karjaikat eltakarva ezzel a szikla egy részér. Ez olyan látványt nyújtott, mintha ebből a sziklából egy forrás fakadna, ami egyből egy fátyolvízesésre adta volna a fejét. A vízesés mellett fapadok voltak, amikre leülve, figyelték annak színjátékát és lágy szólongató hangját. Mindemellett a madarak daljátékai is bámulatos hangzást biztosítottak.
A patak halk csobogása és csodás színjátéka érzékenyen érintett mindenkit. Elmerengve nézték csendben a vízesést, szótlanul bámultak a vízfátyolba. Mint egy szimfonikus zenekar hangversenye, olyan összhang áradt belőle. Itt, ennél a helynél, még mindig meg kellett állni minden csoporttal egy hosszabb időre. Egyszerűen nem lehetett csak úgy elsétálni mellette.
Egy fél óra elteltével aztán mégis csak elindultak, s nem is sok gyaloglás után megérkeztek egy másik hasonló helyre. Itt a patak egészen lassan haladt előre. Kiszélesedve, kényelmesen, lomhán, lassan, már-már-már sétálgatva. A vízbe lógó fűzfaágak mozgásából lehetett csak látni a víz mozgását. Ezek a függő fűzfaágak adták ennek a helynek a szépségét. A patak két oldalán alábukó fűzfaágak, mint cseppkövek lógnak az ágakról.
Itt a patak még szélesebb volt. A vízbe lógó vékony ágak keltette mini örvények halk suttogása, és a gyenge szellő, a fűzfák ágai között járt tánca törte meg a madarak dallamát. A hely varázslatos volt. Ez a fűzfabarlang is mélyen érintett mindenkit. Szavakkal nem tudták kifejezni ezt az érzést. A természet hangja itt a lélek mélyéig hatolt.
A nyugalmat, egy a távolban élelmet kereső harkály kopácsolása zavarta meg. Továbbindulva, az ösvény valamelyest kiszélesedett és kissé eltávolodott a pataktól. Ahogy közeledtek a mini zuhatag felé egyre jobban lejtett az út, és már a patak esése is nagyobb lett. Kis mini zúgókat alakított ki a kövek között. Ezekkel megélénkült az eddig nyugodt, csendes patak.
A zuhatag hangját már messziről lehetett hallani, egy kis rét közepén volt, amit élénk zöld fű borított. Úgy két méter magasból, egy óriási szikláról bukott alá a víz, kis tavat létrehozva a szikla előtt. A vízesést egy lépcsőn lehetett megközelíteni. A lépcső hosszában kettéfűrészelt vastag fából készült, mellette erős fa korlát volt.
Itt már nem lehetett hallani a madarak csodás hangversenyét, a víz zúgása elnyomta az erdő hangját. Kittyben ennek hatására az elmúlt pát nap eseményei elevenedtek meg. Szinte látta maga előtt a patakot, ahogy a Jávorsziklából előbújik, majd a hegyoldalon legördülve egyesül a testvérével. Látta a kis kristálytiszta vizű tavacskát, a fátyolvízesést, a fűzfabarlangot. Elé tárulkozott a Remete-hegy, a magas fenyőfákkal, a barlangokkal. Érezte a barlangok melegét, majd látta a denevéreket is, ahogy kirepülnek onnan. Újból találkozott a zebrákkal, a zsiráfokkal, a marakodó keselyűkkel. Eszébe jutottak a Tomassal eltöltött kedves maghitt percek.
Valószínűleg a többiekben is hasonlóan felszínre jöttek az elmúlt pár nap emlékei. A vízesést szemlélve mindenki elmondta, hogy mi tetszett neki a legjobban az elmúlt napokban.
Ahogy elindultak visszafelé egyre több kellemes pillanat elevenedett fel bennük, szinte újra átélték ezt az öt napot. Visszaérve a táborba elbúcsúztak egymástól. Megfogadták, hogy jövőre ismét eljönnek ebbe a táborba.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-09-2004 @ 08:18 pm
|
