A téli félhomály csendben szökött a szobába nem tudtam már, hogy lehet, ónszín mosolya sietve töltötte be a légüres teret. A tükörhöz léptem, belenéztem, valaki a tükörhöz lépett, belenézett, ki vagyok én, ki volt a másik, nem értettem az egészet. Mostanában olyan egyedül vagy, nézett rám szomorún az ismeretlen valaki a tükörből Nem, is tudom, válaszoltam, hiányzik egy rész az egészből. Gondolkodom mi lehet, gondolkodom mivel tudom feledtetni. Néztem az ismeretlenre, ő visszanézett. Nem hiszed majd, bólogatott, én értem az egészet.
Aztán az alak, csendben eltűnt a tükörben, ettől sem lettem több, majd nevettem és reméltem, utoléri még a hangom. |