a föld anyagai közül a víz az egyetlen, amely természetes körülmények között mindhárom halmazállapotban megtalálható. (sulinet archívuma)
az esővel ugye nincsen semmi baj, mindenki el tudja képzelni, hogyan keletkezik. felmegy a víz, aztán lejön. tiszta sor. a jégeső már egy kicsit bonyolultabb. részint (mint megtudtam egy nagyon érdekes cikkből) csak a nyári hónapokban (félévben) keletkezhet, részint meg az a helyzet, hogy ugye felmegy a víz (gőzölög, meg minden), aztán még feljebb megy, egészen a felhők fölé, ahol éri egy hőmérsékleti sokk, amitől megfagy. ekkor elkezd zuhanni. de az is lehet, hogy még néhányszor megismétli ezt a metódust (még feljebb megy, a naggyon hidegbe), amitől több réteg rá fagyhat. és leesik. általában kitörő (vagy betörő) eredménnyel. no és elérkeztünk a hóhoz, ami szintén egy érdekes dolog. felmegy a víz (eddig stimmel), csakhogy amikor kialakul a hó, akkor egészen talajszinttől a felhők búbjáig fagypont alatt kell lennie a hőmérsékletnek, aminek következtében már a felszállás során kialakulnak a hópehely (hogy úgymondjam) gerincét alkotó jégtűk, jéglemezek. maga a hópehely konkrétan a felhőben alakul ki, ott dől el a sorsa, hogy kicsi, vagy nagy, alaktalan, vagy tipikusan alakos lesz-e. az ideális hőmérsékelt a nagy hópelyhek kialakulásához mínusz tizenöt és mínusz húsz fok között van (a földfelszínnél ekkor nulla és mínusz öt között van), ha túl hideg a klíma csak kicsik alakulnak ki, majd ritkásan hullanak le. a felhőn belüli utazás közben ütköznek a többi hókristállyal. némelyek összetapadnak, mások szétporladnak, a legtöbbször deformálják egymás szabályos hatszög alakját. a felszín közelébe kilencvenkilenc százalékban alaktalan, aszimmetrikus hópelyhek érkeznek. természetesen különbőző hőmérsékleten különböző alaptípusai alakulnak ki a hópelyheknek, mérsékelten hidegben elsősorban tűk, közepesen hidegben csillagok, nagyon hidegben kúpok.
csak álltam a hóesésben, és néztem. csodálatos. ahogyan szállingóznak lefelé, csak úgy maguktól, kecsesen, szelíd eleganciával, mintha mindig is ezt gyakorolták volna (ami egyébként így is van). élik a maguk kis életét, néha fújja őket a szél, néhányan talán el sem jutnak a talajig, fákra, villanydrótokra esnek, aztán, amelyik leér, vagy elolvad egyből, vagy csatlakozik a társaihoz, hogy később olvadjon el, bepiszkolódjon, majd újra kezdje az egészet elölről.
csak álltam a hóesésben és néztem. mennyire hasonlítunk mi, értelmes emberi lények a hópelyhekhez. kialakulnak, ahogyan mi is, egyetlen picike, a hideg által megtermékenyített magból, otthon, a felhőben súrlódnak a többi hópehellyel, minek következtében elnyernek egy sajátos formát, aztán kikerülnek az életbe, hogy kipróbálják magukat, sodródnak rejtélyes, előttük ki nem próbált utakon, látszólag ide-oda, mit sem sejtve arról, hova kerülnek végülis.
csak álltam a hóesésben és néztem. nincs két egyforma hópehely. nincs két egyforma ember sem. vannak hasonlóak, nagyon hasonlóak, a megtévesztésig hasonlóak, de nincsenek egyformák. vajon a hópelyhek találkozhatnak azokkal a hópelyhekkel, akik nagyon hasonlítanak rájuk? vagy mi is csak képzeljük, hogy találkozhatunk a hozzánk nagyon hasonló utat bejárt, a miénkhez nagyon hasonlító jellemű emberekkel?
csak álltam és néztem. elkaptam egyet-kettőt. persze elolvadtak. újrakezdhetik, talán még ezen a télen, talán ugyanitt...
vajon mi újrakezdhetjük azután...? |
