Utolsó perc
Gyenge szellő fújja kisírt arcomat, a Halál hívó szava mondja a bűvös szavakat. Rettegnem kéne, de nem teszem már, elfogadtam: erősebb nálam a halál. Keserű könnyeim nem fájnak többé, nem ilyesztenek meg a halál szavai. Büszkén viselem verségem tényét, elvesztettem a harcot ez nem kérdés. Felnézek még örökre, s tán utoljára, egy szempillantást vetek, a gyönyörű szép tájra. Múlt, jövő, nincs már többé, csak én és egy rideg tény. Sóhajtok még egy utolsó nagyot, senki se halja már az utolsó hangot. Szomorú vagyok hogy így egyszerűen vége, nem tehetek róla, én a segítséget kértem. De hiába jött meg hamar és hasított belém mint egy véső, Istenem! óh Istenem! Már túl késő. Eszembe jut még millió szép emlék, s hol jártam, sok szép környék. Nem gondolkodok tovább, nincs sok értelme, megteszem végre, hogy teremjen béke. Köszönök mindent, s köszönök újra, itt az idő! Elindulok, a hosszú, magányos útra.
2005, Miskolc |