Kedves BLOGOM!

Eltelt egy-két nap, hogy nem találkoztunk. Azt azért tisztázzuk: csak annyit fogadtam meg, hogy írok beléd, és nem azt, hogy folyamatosan. Bár "terápiás céllal" az sem lenne haszontalan. Meg azért sem, mert a bekukucskálók okos dolgokkal bővítenek. Itt van pl. a "dolgok mellreszívása". Milyen hihetetlen okossággal, bölcsességgel tudom másoknak mondani. Aztán "más" kell, hogy rádöbbentsen (meg, hogy leírjam a dolgokat), bizony még mindig mellreszívok olyan marhaságokat, amiket észre se kellene venni. Csak, hát még mindig hiszek a mesékben, a változtathatóságban, mégha az az emberihülyeség maga is az. Tudom persze, hogy a fent nevezett jelenség térben és időben nem ismer határokat; hogy rendszer-, párt- és világnézet-semleges; de bele lehet, bele szabad ebbe nyugodni? Nem. De az is igaz: csak annyit szabad vele foglalkozni, amennyi nem árt az egészségnek. Nem kell a "világ-összes-baját" a nyakunkba szedni! (Hú, de eredeti és bölcs gondolat!)

Ugorgyunk! Ma írták a "gyerekeim" a közös írásbeli felvételit. Nagyon meg kell dícsérni magam! Vén fejemmel ott izgultam velük és értük. Hihetetlenül jó érzés. Láttam rajtuk, hallottam tőlük, örülnek neki, hogy közöttük vagyok, hogy szorítok nekik...Ezért tényleg érdemes...